Több mint 18 ezren haltak meg bizonyíthatóan H1N1 miatt

Az Egészségügyi Világszervezet bejelentette, egy évvel az után, hogy a "sertésinfluenzát" világjárvánnyá minősítették, 18 156 ember halt meg a fertőzés következtében.

Gregory Haertl, az ENSZ egészségügyi szervének szóvivője elmondta, hogy a vírus jelenleg "világszerte kevésbé aktív", de a gyermekek és a terhes nők esetében továbbra is ébernek kell maradnunk.

Így halt meg H1N1-ben a 21 éves kismama A szóvivő azt is hozzátette, hogy a H1N1-influenzával kapcsolatos számadatok "minden bizonnyal alábecsültek, ennek a többszörösére számíthatunk". Nehéz pontos számot mondani, erre csak két év múlva, a vírus eltűnése után lesz lehetőség.

A WHO az utóbbi hetekben mindent megtesz azért, hogy igazolja a világjárvány kihirdetésével és kezelésével kapcsolatos intézkedéseit. A bírálók között van az egyik vezető orvosi szakfolyóirat is. A British Medical Journal azt állítja, hogy az antivirális gyógyszerek alkalmazásával kapcsolatos WHO irányelveket olyan szakértők készítették, akik tanácsadói díjat kaptak e gyógyszerek két legnagyobb gyártójától.

A WHO igazgatója ennek ellenére kiállt a hivatal mellett, és elutasította azokat a vádakat, hogy a WHO a világjárvánnyal kapcsolatos intézkedéseit kereskedelmi érdekek befolyásolták volna.

"A döntéseimet soha, egyetlen pillanatig sem befolyásolták kereskedelmi érdekek" - állította Margaret Chan, a WHO igazgatója a British Medical Journal (BMJ) állítására reagálva.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!