Szlávik: idén ősszel több vírus is megkeseríti az életünket

Ahogy hidegebbre fordul az idő, várható, hogy egyre többen kapnak majd el felső légúti fertőzéseket. A szakember szerint a koronavírus most domináns variánsa gyorsan terjed, de nem okoz súlyosabb megbetegedést, mint a korábbi változatok. Bizonyos tünetekkel azonban nem szabad halogatni, hogy orvoshoz forduljunk.

„Nincs még valódi ősz, jó idő van, akkor lesz majd nagyon sok beteg, amikor bejönnek a fagyok, a hidegek. Ráadásul nyakunkon lesz az influenza, amit nem fogunk megúszni ebben az évben sem, és úgy tűnik, hogy a koronavírus sem nyugszik, az újabb és újabb változatok valószínűleg több esetet fognak okozni” – fogalmazott dr. Szlávik János főorvos, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette, Európa más országaihoz hasonlóan itthon is az Eris a koronavírus domináns változata jelenleg, „ami jó hír, mert ez ugyan jobban terjed, mint a korábbi változatok, viszont enyhe tüneteket okoz”.

Szlávik János infektológus főorvos, a Dél-Pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetében Budapesten 2020. április 22-én
Dr. Szlávik János infektológus főorvos. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Egyelőre nagyon sok aggodalomra okot adó variáns nincsen, ezen az őszön nekünk nagyon sok mindenre kell gondolnunk, vírusokra, RSV-vírusra, influenzára, koronavírusra és még sok-sok minden másra, és ezek együttesen fogják megkeseríteni az életünket” – hangsúlyozta a szakorvos. Kitért rá, a patikákban kapható tesztek az Eris variánst is jó hatékonysággal ki tudják mutatni fertőzés esetén, és érdemes is tesztelni magunkat gyanúra okot adó panaszok esetén. „Megkérdezhetnék, hogy miért fontos ez? Otthon maradok néhány napig és el van intézve. Igen ám, de a koronavírus pont nem az egészséges emberekre veszélyes, hanem az idős és beteg emberekre, és ha én nem tudom magamról, hogy mi bajom van és véletlenül őket látogatom, akkor rájuk nézve jóval nagyobb veszéllyel jár maga a fertőzés, mint arra a fiatal, teljesen egészséges emberre, akinek esetleg pozitív a tesztje” – húzta alá Szlávik doktor.

Felhívta továbbá a figyelmet, hogy a kockázati csoportba tartozóknál bizonyos tünetek jelentkezése esetén fontos orvoshoz fordulni. E körbe tartozik a nagyon magas láz, a köhögés és légszomj, az ajkak és ujjak kékes elszíneződése, a vizelet csökkenése, a vérköhögés és fuldoklás. Ilyen esetekben nem érvényes a járvány elején gyakran hangoztatott "maradj otthon!" szlogen. „Ha valakinek az immunrendszere károsodott, akkor minél hamarabb tessék orvoshoz menni, hiszen a kezeléseket a betegség tüneteinek az első öt napján kell elkezdeni, akkor hatékonyak igazán. Ezt azért tudni kell mindenkinek” – mondta el a szakember.

Te mennyire vagy tisztában a különböző felső légúti fertőzésekkel, megelőzéssel és kezeléssel? Tedd próbára tudásod legújabb kvízünk segítségével!

Az oltások kapcsán úgy fogalmazott, a világon kialakulóban van egy trend, hogy akárcsak az influenza, a koronavírus ellen is érdemes évente egyszer beoltani a rizikócsoportba tartozó embereket. A kétféle oltást egyébként egyszerre is fel lehet venni, így elég egyszer elmenni az orvoshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra