Nagy-Britannia már nyerésre áll a járvány elleni küzdelemben

A brit oltási program kiemelkedő sikere és a koronavírusról rendelkezésre álló tudásanyag bővülése lehetővé tette, hogy Nagy-Britannia a kormányzati beavatkozások gyakorlatáról áttérhessen a személyi felelősség elvének alkalmazására a járványkezelésben.

Korábbi jelzések alapján a brit miniszterelnök várhatóan hivatalosan is bejelenti, hogy a héten hatályukat vesztik a lakossági szabadságjogokat korlátozó, még érvényben lévő utolsó járványügyi intézkedések. A Downing Street megerősítette: hétfő délelőtt kabinetülésen véglegesítik a kormány új stratégiáját, amely azt körvonalazza, hogy az ország miként tud a továbbiakban együtt élni a koronavírussal, és a tervet Boris Johnson részletezi a londoni alsóházban.

das
Nagy-Britannia nyerésre áll a járvány elleni harcban. Fotó: Getty Images

Boris Johnson hivatala hangsúlyozta: Angliában - az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában - a felnőtt lakosság 81 százaléka a koronavírus elleni oltás két alapdózisa mellett az emlékeztető, hatáserősítő harmadik vakcinaadagot is megkapta, és a koronavírus-fertőződéses esetek száma folyamatosan csökken. A Downing Street hétfői ismertetésében ez külön nem szerepel, de az állásfoglalás úgy fogalmaz: a sikeres oltási program eredményeként az ország erőteljes helyzetben van ahhoz, hogy fontolóra vehesse a még érvényben lévő jogi korlátozások megszüntetését.

A legutóbbi adatok valóban a nagy-britanniai koronavírus-járvány visszavonulását mutatják. A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb kimutatása szerint a vasárnap este zárult 24 órában 25 696, az utóbbi egy hétben 301 709 koronavírus-szűrési lelet bizonyult pozitívnak az Egyesült Királyság egészében. Az elmúlt egy hétben kimutatott új koronavírus-fertőződések száma 25,5 százalékkal csökkent az előző héthez képest.

A naponta kiszűrt új fertőződések száma az év első hetében - mindenekelőtt a rendkívül fertőző omikron vírusvariáns gyors terjedése miatt - még rekordot döntött: január 4-én 218 724 új koronavírus-fertőződést azonosítottak. A vasárnap kiszűrt új fertőződések száma így alig több mint a tíz százaléka a januári tetőzés idején mért adatnak. A vasárnap este zárult hétnapi időszakban 1011 páciens halt meg a koronavírus-fertőzés okozta COVID-19-ben, 19,3 százalékkal kevesebb, mint a múlt vasárnap véget ért egy hétben.

Bár a járványügyi adatok szerint bízhatunk abban, hogy a koronavírus-járvány ötödik hulláma lassan lecseng Magyarországon, a pandémiának még nincs vége .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet főként a keleti országrészben élénk, néhol erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!