Mitől és hogyan folyik az orrunk?

Számos vírus és baktérium okozhat orrfolyást, náthához hasonló tüneteket. Sőt, természetesen allergia is állhat a makacs orrproblémák mögött, de hogyan dönthetjük el, mi döntött ágynak? Összefoglaljuk, milyen tünetekre figyeljünk.

Kapar, éget a torkunk, tüsszögünk , levertnek érezzük magunkat - ezekből a jelekből szinte biztosra lehet venni, hogy újra megfáztunk. Nem minden megfázás ugyanolyan viszont, és nem is mindegyikért ugyanaz a kórokozó felelős. Közel 200 féle vírus mellett számos baktérium is okozhat náthás tüneteket, és dönthet bennünket ágynak néhány napra. Bár a náthának nem létezik igazán specifikus gyógymódja, nem lehet rá "csodagyógyszereket" kapni, a kellemetlen tüneteket szerencsére számos készítménnyel lehet csökkenteni és a gyógyulásunkat is meggyorsíthatjuk. Néhány árulkodó jelből arra is következtethetünk, hogy vírus vagy baktérium áll-e az orrfolyásunk hátterében, így akár orvosunk figyelmét is felhívhatjuk a fontos tünetekre!

Tüsszögés

Ha náthásnak, influenzásnak érezzük magunkat, akkor már a tüsszentések gyakoriságából is következtethetünk arra, milyen kórokozóval állunk szemben. A kevés tüsszentés bakteriális fertőzésről árulkodik, míg ha sorozatban tüsszögünk, szinte megállíthatatlanul, akkor vírusfertőzésre gyanakodhatunk.

Orrviszketés

Ha viszket az orra, egészen biztos lehet benne, hogy vírusfertőzés miatt fázott meg, esetleg influenzás lett. Bakteriális fertőzés esetén ugyanis egyáltalán nem jellemző ez a tünet.

Orrdugulás

A nátha egyik legjellemzőbb tünete sajnos nem ad jó támpontot a betegségünk beazonosítására. Akár vírusos, akár bakteriális fertőzés következtében fáztunk meg ugyanis, be fog dugulni az orrunk. Talán csak annyi különbség van, hogy a vírusos nátháknál eleinte kevésbe kifejezett az orrdugulás mértéke.

Láz és elesettség érzése

Ha a közel kétszáz féle, náthát okozó vírus egyike támadott meg minket, akkor testhőmérsékletünk megemelkedik, és az immunrendszer működése miatt fáradtnak, elesettnek is érezzük magunkat. Bakteriális rinitisz esetén csak hőemelkedés, láz jelentkezik, levertnek szinte egyáltalán nem érezzük magunkat. Érdemes megjegyezni, hogy az influenza kifejezetten erős tünetekkel, hirtelen érkezik, szinte megmozdulni sem tudunk az erős tünetektől, izomfájdalmaktól.

Szemtünetek

Ritán, és szinte kizárólag vírusos rinitisz esetén előfordulhat, hogy szemünk viszket, könnyezik, bepirosodik. Bakteriális nátha esetén ez nem jelentkezik.

Vizes orrfolyás

Ki ne ismerné az érzést, amikor szinte vízcsapszerűen csöpög, folyik az orra? Azon kívül, hogy rendkívül kellemetlen, és kínos pillanatokat okozhat a hirtelen kezdődő orrfolyás a munkahelyünkön, a nátha biztos jelének számít. A vizes orrfolyás minden esetben vírusos fertőzés tünete! Megszüntetésére korábban kevés készítmény állt rendelkezésünkre, mivel a hagyományos orrcseppek az orrdugulás ellen kiválóak voltak, de a vízszerű orrfolyással kevésbé tudták felvenni a harcot. Szerencsére már olyan készítményt is választhatunk, amely ezt a problémát is orvosolja.

Sűrű, sárgás orrfolyás

Bakteriális fertőzésre utal, ha ilyen jelentkezik, de igen gyakran találkozhatunk vele akkor is, ha a vírusos nátha szövődményeként bakteriális felülfertőződés következik be. Ez igen gyakori akkor, ha az orrdugulás miatt a szánkon keresztül vesszük a levegőt, így a kiszáradt nyálkahártyákon könnyen megtelepednek a szűretlenül beáramló levegőben lévő baktériumok. Ezért is fontos, hogy minden esetben állítsuk helyre a szabad orrlégzést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!