Madárinfluenza: erősen fertőző törzs bukkant fel Németországban

A madárinfluenza egy ritka, de erősen fertőző törzse, a H7N5 okozott járványkitörést egy nyugat-németországi baromfitelepen.

A járványban mintegy hatezer szárnyas hullott el a holland határhoz közeli, Alsó-Szászországban található Bad Bentheim egy több mint 90 ezres baromfiállományú gazdaságában – írja a Reuters hírügynökség az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) csütörtöki bejelentése nyomán. A fertőzéseket először június 29-én fedezték fel, majd július 2-án igazolták, hogy a H7N5 taltípusú influenzavírus váltotta ki azokat.

A WOAH 2005 óta vezet feljegyzéseket az állatok körében globálisan kitörő járványokról. Ez az első eset azonban, amikor a H7N5 okozott járványkitörést a világban. Érdemes megemlíteni, hogy ez nem az az influenzatörzs, amely az Egyesült Államokban március óta számos tejtermelő gazdaságban megfertőzött teheneket, továbbá négy embert is. Azokért az esetekért a H5N1 altípus felelős.

Mint azt korábban megírtuk, az influenzavírusokat több csoportba sorolják a szakértők. Az emberi megbetegedések szempontjából az influenza A és B típusa a legjelentősebb. Előbbi további altípusokra osztható attól függően, hogy milyen fehérjék találhatók meg a felszínén. A szezonális emberi influenzajárványokért elsősorban a H1N1 és a H3N2 felelős. Zoonózisként ugyanakkor egyes, az állatvilágban terjedő egyéb influenzavírusok is átugorhatnak az emberre.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!