Kötelező tüdőszűrés Faddon a tbc-járvány miatt

Kötelező ingyenes tüdőszűrést tart az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) regionális szervezete Faddon február 25-től március 9-ig. Jelenleg is tart ugyanis annak, a 29 éves, tuberkolózisban megbetegedett asszonynak és tizenkét hozzátartozójának a vizsgálata, akiknél tbc baktérium-fertőzés gyanúját állapították meg.

"Ma már csak azokon a területeken - megyében vagy kistérségben - kötelező a tüdőszűrés, ahol egy év alatt az új megbetegedések száma 25 százezrelék fölött van. Tehát 100 ezer lakosból több mint 25 betegszik meg" - mondta el dr. Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője. Elmondta, hogy a legnagyobb probléma, hogy sajnos a lakosság egy jelentős része nem kellően együttműködő, pedig a járvány megállítása közösségi érdek lenne. Ahogy fogalmazott, "nagyon nehéz érdekelté tenni az embereket". Külön hangsúlyozta a főosztályvezető, szerinte "meg kell adni számukra azt a tudást, ami alapot szolgáltathat arra, hogy önként az egészségtudatos életformát válasszák, vigyázzanak egészségükre és a megelőzést komolyan vegyék".

Egyet értett kollégájával dr. Dr Vadnai Marianna, a Nyírő Gyula Kórház és a VI. kerületi Tüdőgondozó Intézet főigazgatója is. Ahogy fogalmazott, "a lakosság a szűrést sajnos nem veszi elég komolyan: a személyes behívások ellenére mindössze 30-40 százalékban jelennek meg az időpontokon". Ugyan nem állnak pontos adatok rendelkezésre, szerinte főleg azok jelennek meg ezeken a vizsgálatokon, akiknél valamilyen betegséget már megállapítottak, és a diagnózist követően hívják már őket vissza. Hozzátette: "a faddi eset sem a helyieket, sem más régió lakóit nem motiválta az adatok alapján szűrővizsgálatok elvégzésére".

ITT MEGOSZTHATOD:

tbc

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!