Koronavírus: vérből kimutatható, ki lesz súlyos beteg

COVID-19-betegek vérében összesen 27 olyan kulcsfontosságú fehérjét találtak európai kutatók, amelyek előrejelezhetik a betegség súlyosságát.

A Pécsi Tudományegyetem virológusa szerint fel kell adnunk azt a biztonságérzetet, amelyben eddig éltünk. Részletek itt.

A szóban forgó fehérjék eltérő koncentrációban vannak jelen a fertőzött betegek vérében, függően attól, hogy mennyire súlyosak náluk a COVID-19 tünetei. A brit Francis Crick Intézet és a berlini Charite Orvostudományi Egyetem szakembereinek közös felfedezése olyan tesztek kifejlesztését alapozhatja meg, amelyek révén az orvosok képesek lehetnek előrejelezni, milyen mértéket ölthet a betegség azoknál, akik megfertőződtek az új koronavírussal (SARS-CoV-2). Mi több, akár új gyógymódok kifejlesztését is elősegíthetik ezek a biomarkerek.

A jövőben akár egy egyszerű teszt is megmondhatja, kit betegít meg súlyosan az új koronavírus
A jövőben akár egy egyszerű teszt is megmondhatja, kit betegít meg súlyosan az új koronavírus. Fotó: Getty Images

A Cell Systems tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a kutatók emlékeztettek arra, hogy az új koronavírus okozta fertőzésre különbözőképpen reagálnak az érintettek. Egyesek teljesen tünetmentesek , másoknak kórházi kezelésre van szükségük, és vannak, akik számára halálos kimenetelű a vírusfertőzés. Az elmúlt hónapok során már közel 400 ezer ember vesztette életét COVID-19 következtében, a fertőzöttek száma pedig közelít a 7 millióhoz világszerte.

"Felbecsülhetetlen egy olyan teszt, amely segíti az orvosokat annak előrejelzésében, hogy egy COVID-19-beteg állapota válságos lehet-e vagy sem" - hangsúlyozta Christoph Messner, a Crick intézet molekuláris biológusa, a tanulmány társszerzője. Egy ilyen teszt segítené az orvosokat annak eldöntésében, miként kell kezelni az egyes betegeket, illetve azonosítani azokat, akiknél a legnagyobb a kockázat.

Messner és kutatócsoportja a tömegspektrometria nagyműszeres analitikai módszerét használta 31, a berlini Charite kórházban kezelt COVID-19-beteg vérplazmájában lévő különböző fehérjék jelenlétének és mennyiségének gyorstesztelésére. Eredményeiket megerősítették ugyanezen kórház 17 betege és 15 egészséges ember - mint kontrollcsoport - esetében is. Három azonosított kulcsfontosságú fehérje kötődött az interleukin IL-6 fehérjéhez, amelyről ismert, hogy gyulladást okoz és a súlyos COVID-19-tünetek markere.

Október és május között jöhet el az új koronavírus-járvány második hulláma - véli a járványspecialista. Részleteket az nlc.hu cikkében olvashat ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.