Koronavírus: van, ahol a felnőttek háromnegyedét már beoltották

Nagy-Britannia felnőtt lakosságának több mint a háromnegyede már legalább egy dózist megkapott az új típusú koronavírus elleni védőoltásból - közölte a brit egészségügyi minisztérium.

A szerdai részletes összesítés szerint 39,58 millió embernek adták be az új típusú koronavírus elleni oltóanyag első adagját. Ez azt jelenti, hogy a 18 évnél idősebb korcsoportok tagjainak 75,2 százalékát már beoltották. 26,07 millióan pedig már a második dózist is megkapták, így 49,5 százalékra emelkedett azon felnőttek aránya, akiknek már mindkét oltási adagot beadták.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
A britek már a felnőttek háromnegyedét beoltották.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Már több mint 65,65 millió oltást adtak be

Az eddig beadott koronavírus elleni oltások száma az első és a második dózisokkal együtt 65,65 millió körül jár. A brit kormány oltási menetrendjének legfőbb célkitűzése egyébként az, hogy július 31-éig a teljes brit felnőtt lakosság - vagyis hozzávetőleg 52,7 millió ember - megkapja az első dózist.

Ilyen most a brit helyzet

Koronavírus: szívizomgyulladást okozhat az oltás - kattintson!

A brit egészségügyi minisztérium szerda esti ismertetése szerint az elmúlt 24 órában országszerte 12, az utóbbi egy hétben pedig 46 páciens halt meg a COVID-19 -cel összefüggésben. Az elmúlt egyheti időszakban történt halálesetek száma 14,8 százalékkal alacsonyabb az előző egy hét adatánál. Egyébként tavaly szeptember óta a most zárult egy hétben vesztették a legkevesebben életüket a fertőzés miatt. Ez nagy előrelépésnek számít, tekintve, hogy a nagy-britanniai járvány januári tetőzése idején 1800-nél is többen hunytak el naponta.

Koronavírus: ilyen több mint egy éve nem történt - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.