Koronavírus: "újabb járványhullámokkal kell számolni"

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezés összehangolását és egy közös európai stratégia kidolgozását sürgeti a kontinens országait vezető kormányoktól több száz tudós egy közös nyilatkozatban.

A The Lancet című orvosi folyóirat portálján és a kezdeményezés önálló honlapján megjelentetett nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy nyitott határok mellett egyetlen ország sem tudja egyedül, önállóan alacsonyan tartani a fertőzöttek számát Európában, ezért elengedhetetlen, hogy a földrész országai együtt és közös célokat kijelölve küzdjenek a koronavírus -járvány ellen. Mint írták, a vírus terjedésére "erőteljes, összehangolt európai válasz szükséges, és világosan meghatározott célok közép- és hosszú távra".

Csak a védekezés európai összehangolásával van esélyünk a járvány ellen. Fotó: Getty Images
Csak a védekezés európai összehangolásával van esélyünk a járvány ellen. Fotó: Getty Images

A legfőbb "páneurópai" célként a fertőződések számának nagymértékű csökkentését és alacsony szinten tartását kell megjelölni. Alacsony esetszám mellett több életet és munkahelyet lehet megmenteni, jobban lehet ellenőrizni a vírus terjedését és csökkenteni a járvánnyal járó gazdasági és mentális , lelki terhelést - emelték ki a kiáltványban, hozzátéve, hogy végleg szakítani kell azzal a gondolattal, hogy a természetes úton, vagyis oltás nélkül megszerzett közösségi immunitás jelenti a kiutat a járványból.

Csak így maradhatnak nyitva a határok

A közös európai stratégiának három fő elemet kell tartalmaznia. Az első az új fertőződések számának csökkentése. Azt a célt kell kitűzni, hogy egymillió lakosra vetítve naponta legfeljebb tíz ember fertőződjön meg. Ezt már több európai ország teljesítette, és az egész kontinensen el lehet érni, méghozzá "legkésőbb tavaszig". Azonban ehhez gyors és kemény intézkedéseket kell tenni, amelyeket a járvány országhatárokon átívelő ide-oda hullámzását jelentő "pingpong hatás" elkerülésére valamennyi európai országgal össze kell hangolni. Így a határok továbbra is nyitva maradhatnak.

Koronavírus: gyorsabban fertőz egy új vírustörzs Az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások lépnek életbe vasárnaptól Londonban és Délkelet-Angliában, miután ezekben a térségekben az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő új koronavírustörzs jelent meg. További részletek itt.

Ennyi tesztet kellene végezni naponta

A második elem az esetszám megtartása az egymillió főre vetített napi tízes vagy tíz alatti szinten. Ehhez továbbra is fenn kell tartani és tovább kell fejleszteni az alapvető fertőzésvédelmi megoldásokat, például a maszkviselést és a fertőzésveszéllyel járó érintkezések korlátozását. Folyamatos és célzott teszteléssel szemmel kell tartani a vírus útjait, hogy időben felismerhető legyen a fertőződések számának növekedése - fejtették ki a nyilatkozatban, amely szerint egymillió lakosonként minden nap legalább 300 koronavírustesztet kell elvégezni, a helyi járványkitöréseket pedig "gyors és szigorú" ellenlépésekkel, például utazási korlátozásokkal el kell fojtani.

Kell egy "közös vízió"

A harmadik fő elem a hosszabb távú stratégia, egy "közös vízió" a járvány megállításáról. Ehhez a helyi adottságokból kiinduló regionális és nemzeti szintű akcióterveket kell kidolgozni és meg kell határozni az európai szintű célokat a többi között a járvány megfigyelésével, a SARS-CoV-2 ellen védettséget biztosító oltásokkal és a leginkább veszélyeztetett csoportok védelmével kapcsolatban.

Ezért kell Európa kormányainak most azonnal lépni

"Ha Európa kormányai nem lépnek azonnal, újabb járványhullámokkal kell számolni, amelyek további egészségi, társadalmi és gazdasági károkat okoznak" - hangsúlyozták a német kezdeményezésre összeállított kiáltványban. A kezdeményezéshez Albániától Svájcig és Portugáliától Oroszországig 33 országból - köztük az Európai Unió 22 tagállamából - csatlakoztak tudósok. A közép-európai térség számos országából, így például Lengyelországból, Horvátországból és Szlovéniából is támogatták tudósok az európai kormányokhoz intézett felhívást.

Új vírustörzs miatt már több európai ország kitiltotta a brit repülőgépeket. További részletekért kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Keleten csökken a felhőzet, nagyrészt kiderül az ég, majd hajnalban az északnyugati, északi tájakat ismét vastagabb felhők érik el, és északnyugaton néhol kisebb eső, zápor már előfordulhat. A délnyugati szél néhol megélénkül, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon ismét északnyugatira vált a szél, ezzel együtt erősödni kezd.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között várható. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.