Koronavírus: szigorítás jön a védettségi igazolásoknál

Február 15-étől kizárólag azok védettségi igazolvány marad érvényben, akik felvették a COVID-19 elleni védőoltás harmadik, megerősítő dózisát, vagy akik alapimmunizálása óta nem telt még el fél év - jelentette be a csütörtök délelőtti Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Dr. Jakab Ferenc virológus professzor szerint az omikronnal sincs még vége a pandémiának .

Bár önmagában a negyedik hazai járványhullám már a leszálló ágában tartana, az új koronavírus omikron variánsának megjelenésével azonban ismét dinamikusan emelkedik az új fertőzések száma Magyarországon - hívta fel a figyelmet a szerdai kormányülésen született döntéseket bemutató sajtótájékoztatón Gulyás. Kifejtette, a következő napokban, hetekben várhatóan jelentősen megugrik majd a megbetegedések száma, ugyanakkor az omikron okozta fertőzés kevésbé okoz súlyos panaszokat, elsősorban légúti tünetekkel jár. Mint azt megírtuk , csütörtök reggelre már több mint 9 ezerrel emelkedett a hazai fertőzöttek száma. Gulyás elmondása szerint ennél lényegesen magasabb napi adatok születhetnek az elkövetkező időszakban, a kormány ezzel együtt úgy számol, hogy az új vírusváltozat jellemzőiből adódóan a kórházi kezelésre szoruló COVID-19-betegek és a halálesetek száma nem emelkedik majd meg hasonló mértékben.

A jövőben a harmadik oltás felvételéhez kötik a védettségi igazolások érvényességét Magyarországon
A jövőben a harmadik oltás felvételéhez kötik a védettségi igazolások érvényességét Magyarországon. Fotó: MTI/Balázs Attila

A miniszter összefoglalója szerint jelenleg a koronavírus-fertőzöttek kezelésére fenntartott kórházi ágyak 75 százaléka szabad, illetve szükség esetén a kapacitás bővíthető. Az oltásokról szólva elmondta, közel 9,3 millió adag oltóanyag áll rendelkezésre az országban, közte Pfizer-BioNTech-, Moderna-, AstraZeneca-, Janssen- és Sinopharm-féle vakcina egyaránt. Mindennek tükrében mindenkit arra kér a kormányzat, hogy oltassa be magát COVID-19 ellen, valamint éljen a megerősítő oltás lehetőségével. Ma a magyar társadalomban 64 százalékos az átoltottság, ami az európai uniós tagállamok ranglistáján az utolsó harmadba tartozik.

Gulyás bejelentése szerint az omikron variáns megjelenésével át kell értékelni a fertőzéssel szembeni immunvédettséget. Ennek szellemében február 15-étől csak azok védettségi igazolványa marad érvényben, akik felvették a harmadik, megerősítő oltást, vagy akik második (Janssen-vakcina esetén az egyetlen) oltása óta nem telt el hat hónapnál hosszabb idő. Az intézkedés a 18 évnél idősebb lakosságra vonatkozik. Új védettségi kártyákat nem bocsátanak ki, a meglévő kártyák érvényessége QR-kód alapján ellenőrizhető.

Újságírói kérdésre Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogy orvossal való konzultáció alapján bárki kérheti majd itthon is a negyedik oltást. Az erről szóló rendelet az elkövetkező napokban jelenik meg várhatóan.

Csökken a kötelező karantén ideje

Szintén az omikron jellegzetességeire alapozva a kormányzat úgy döntött, a nemzetközi gyakorlatot követve hét napra csökkenti a hatósági karantén idejét felnőttek esetében. Emellett tünetmentesség esetén már öt nap elteltével is el lehet hagyni a karantént, amennyiben negatív teszteredmény igazolja a fertőzésmentességet. Az iskolai oktatásban szintén csökken a diákok karanténkötelezettsége, méghozzá öt napra. A kötelező karantén azokra az oltatlan gyerekekre vonatkozik, akik osztályában igazolt fertőzést történt. Az 5-11 éves korosztály oltási programja okán az intézkedés immár az alsó tagozatos csoportokat is érinti.

Egyre több a fertőzött beteg az 5-11 éves korosztályban - mondta el az RTL Híradónak egy házi gyermekorvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.