Koronavírus: ők veszítik el a szaglásukat

Az íz- és szagérzékelés elvesztése a koronavírus-fertőzés egyik vezető tünete, ám mégsem jelentkezik minden betegnél. Kutatók nemrég megállapították, kikre lehet leginkább jellemző ez a szimptóma.

Újabb vakcinát hagytak jóvá az Európai Unióban - további részletek itt .

A 18 európai kórházban kezelt, 2581 fertőzött részvételével készült kutatás során azt vizsgálták, a COVID-19 lefolyásának súlyossága összefüggésbe hozható-e a szaglás elvesztésével . A szakemberek az adatokból megállapították, hogy leggyakrabban az enyhe tüneteket produkáló betegek veszítik el a szaglásukat, közel 86 százalékuk számolt be az íz- és szagérzékelés átmeneti elvesztéséről - számolt be róla az EurekAlert! portál. A közepesen súlyos betegek körében 4,5 százalékos, míg a súlyos lefolyású megbetegedések esetében 6,9 százalékos volt a tünet előfordulásának aránya.

21 nap után térnek vissza az illatok

A fertőzöttek arról is beszámoltak, hogy átlagosan 21,6 nap után tért vissza a szaglásuk, igaz, egynegyedük még a megfertőződés után 60 nappal sem érzi úgy a szagokat és illatokat, mint a betegség előtt. "A szagérzékelés elvesztése dominánsan az enyhe lefolyású koronavírus -fertőzés velejárója, és a páciensek 95 százaléka 6 hónappal a megfertőződést követően teljes mértékben visszanyeri a szaglását" - erősítette meg Jerome R. Lechien, a párizsi Saclay Egyetem szakorvosa, a kutatás egyik vezetője.

Tavaly év vége óta már több mint 87,2 millió embert fertőzött meg és 1,88 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus - további részleteket cikkünkben ide kattintva olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.