Koronavírus: már tesztelik az egyiptomi vakcinát

Megkezdődnek az egyiptomi fejlesztésű COVID-19 elleni vakcina, a COVI VAX klinikai kísérletei - jelentette be vasárnap Khaled Abdel Ghaffar, Egyiptom felsőoktatási és tudományos kutatásokért felelős minisztere. Az oltóanyagot az első kísérleti fázisban csupán néhány tucat önkéntesen tesztelik.

A koronavírus delta variánsa által okozott helyi járvány eddigi legerősebb fellángolásával küzd Kína.

"Nagyon fontos stratégiai helyzetet teremt, hogy immár elérhető egy egyiptomi vakcina, amelyre majd az elkövetkező időkben támaszkodni tudunk" - idézi az AP hírügynökség Ghaffar szavait. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) november 12-én frissített listájában még csupán a mintegy kétszáz fejlesztés alatt álló formula között tüntette fel az egyiptomi oltóanyagjelöltet. A mostani bejelentés alapján azonban immár embereken is kipróbálják a készítményt, amely az eredeti vírus fehérjéit tartalmazva provokál immunválaszt a szervezetben.

Elkezdődik az egyiptomi fejlesztésű COVID-19 elleni vakcina klinikai kísérlete
Elkezdődik az egyiptomi fejlesztésű COVID-19 elleni vakcina klinikai kísérlete. Fotó: illusztráció, Getty Images

Egyiptomban eddig a lakosság mindössze 14 százalékát oltották be COVID-19 ellen a hivatalos kormányzati jelentések szerint. Az észak-afrikai ország szinte teljes egészében kénytelen más országokból érkező vakcinaszállítmányokra alapozni oltási programját, jelentős részben a fejlődő országokat segítő COVAX program keretében kapott oltóanyagokra. A kormányzat eközben igyekszik a lakosság minél nagyobb részét rábírni az oltakozásra, miután az elmúlt hetekben jelentősen megemelkedett az új fertőzések száma. Az intézkedések keretében például hétfőtől minden kormányzati alkalmazott csak oltási igazolással léphet be a munkahelyére.

Az ország egészségügyi minisztériuma nyilvántartása szerint a vírus felbukkanása óta 19435 egyiptomi beteg hunyt el COVID-19-ben. Az igazolt fertőzöttek kumulatív száma vasárnapig 343 ezer fölé emelkedett, az AP megemlíti ugyanakkor, hogy szakértők szerint a valós szám ennél magasabb lehet.

Hétfő reggelig több mint 360 ezer újabb koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a világ országaiban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Mindenütt csökken a felhőzet, kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad, de késő estig az Alföldön lehetnek még élénk széllökések. A hőmérséklet késő este általában 7, 13 fok között várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!