Koronavírus: már nyáron jöhet az újabb járvány

Külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője.

A járvány második hullámának legvalószínűbb időpontja a november, de addig is "ki kell húzni az időt" - fogalmazott Merkely Béla a Kossuth Rádió egyik műsorában ma reggel. Hozzátette, hogy Magyarország "egyelőre őrzi az integritását", de "nem lehetünk eléggé óvatosak", hiszen az ország nincs lezárva, és "ha körbenézünk, riasztó látvány tárul elénk". Míg ugyanis a járvány elején Dél- és Nyugat-Európa felöl jött a vírus Magyarországra, most körbevette az országot a vírusfertőzés. Szerbiában régóta emelkedik a betegek száma, Romániában annyi az új beteg naponta, mint a járvány "csúcsán", Ukrajnában emelkedik a járványgörbe, és Ausztriából is magasabb esetszámokat jelentenek.

Mégsem lazíthatnak a románok Az országban naponta több mint 300 új koronavírus-fertőzöttet regisztrálnak, ezért a kormány elhalasztotta a lazítások július elsejére tervezett negyedik szakaszát. Részletek itt .

Kitért arra is, hogy Magyarország sikeres védekezésének lényeges eleme volt az időben bevezetett számos korlátozás, az iskolák, éttermek bezárása, a vásárlási idősávok kijelölése. Ezek következtében azonban az ország lelassult, a gazdaság visszaesett, a munkahelyek veszélybe kerültek, tehát "nem lehet ezt a technikát többször bevetni, mert az mindannyiunknak sokba fog kerülni" - mondta az SE rektora.

Többet kellene szűrni

"Most, hogy Magyarországon jó a helyzet, a vírus behurcolását kell megakadályozni. A májusban végzett országos, reprezentatív kutatás eredményei szerint "igen tekintélyes a tünetmenetes vagy kevés tünettel járó esetek száma, tehát szűrni kell, mégpedig a magas rizikójúakat, így például az ukrán, a román, a szerb határ környékén lakókat", és a külföldről érkező magyarokat és külföldieket - mondta. Hozzátette: nyitott lenne arra, hogy aki szeretné, azt szűrjék, "mert ő tudja, miért kéri" a tesztelést. Emellett pedig továbbra is fontos az "udvarias távolságtartás", a maszk viselése és a rendszeres kézmosás.

A november egyébként azért a legvalószínűbb időpontja a második hullámnak, mert akkor újra iskolába járnak a gyerekek , dolgozni a szülők, lehűl a levegő, ami szintén kedvez a vírus terjedésének, és sokat vannak az emberek zárt térben. A szakemberek szerint a második hullám enyhébb lefolyású lesz, hiszen már ismerik a vírust, annak gyenge pontjait, a terjedés lassításának és a betegek kezelésének hatékony módszereit. A vakcinagyártók is készülnek erre az időpontra, az egyik legnagyobb gyártó 100 milliós nagyságrendben kezdte meg a még tesztelés alatt lévő vakcina előállítását.

Koronavírussal fertőzte a vendégeit az esküvőjén a vőlegény, majd két nap múlva meghalt - a tragikus történetről az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.