Koronavírus: lélegeztetőgépeket kap az ország

Mintegy 5 millió maszk, 140 lélegeztetőgép, és 30 ezernél is több izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából - derült ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebookra feltöltött videójából.

Koronavírus: 11 áldozat, 78 új fertőzött itthon - részletek!

A szerdai kormányülés előtti egyeztetésen készült videóban elhangzott, hogy folyamatosan érkeznek a koronavírus elleni védekezéshez szülséges egészségügyi felszerelések Magyarországra. Kedden 8 repülőgép hozott szállítmányt, szerdán pedig további 7 gépet fogadnak, ezekből néhány már le is szállt.

koronavírus, koronavírus Magyarország, koronavírus maszkok, koronavírus lélegeztetőgép, koronavírus védőfelszerelés
Védőruhába öltöznek az ápolók a miskolci járványkórházban. Fotó: MTI/Vajda János

Több ezer maszk és kesztyű

Az egyik FedEx repülőgép éjjel 1 óra után néhány perccel érkezett meg és összesen 5 ezer pár kesztyűt hozott, egy másik teherszállító pedig 6 óra után landolt, és mintegy 20 ezer maszkot szállított Budapestre, segítve a koronavírus elleni küzdelmet. Az egyik gép napközben megállt tankolni a kazahsztáni Karagandában, ezzel 140 lélegeztetőgép érkezik majd.

További 5 millió maszk érkezik

További 3 repülőgép majdnem ötmillió maszkot hoz Budapestre, így az egészségügyi maszkokból már jelentős készlet áll majd rendelkezésre. Ezzel együtt összesen 36 millióra nő a beszerzett maszkok száma, ez pedig nagy segítséget jelent majd a koronavírus-járvány idején.

Legyőzte a koronavírust, tapssal búcsúztatták a 84 éves nagypapát - részletek társportálunk, az nlc.hu cikkében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.