Koronavírus: ingyenes vizsgálatot szerveznek az időseknek

Tizenkilencezer ingyenes antitesttesztet biztosít a fővárosi önkormányzat a 60 év feletti budapestiek ellenanyagszintjének mérésére - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Ingyenes antitest-vizsgálatot szerveznek az időseknek. A fővárosi önkormányzat által bizosított tesztelés első állomása a Városháza parkban, egy mobil tesztelőponton lesz majd elérhető július 5-e és július 9-e között.

5,5 millió beoltott után nem lesz kötelező a maszk Csak az egészségügyi intézményekben kell továbbra is viselni, nem kell védettségi igazolvány az éttermekben sem - hangzott el csütörtökön a Kormányinfón. Részletek itt.

Az oltásokkal kapcsolatos bizalom növeléséért

Az oltóanyagok hatásosságának mértékével kapcsolatos, széles körben nyilvánosságot kapott aggodalmak miatt az önkormányzat fontosnak tartja a fővárosi idősek védettségének, a szervezetükben megjelenő antitestek szintjének megismerését. A felajánlott 19 ezer tesztből 18 ezernél a mintavételek a lakosok szűrésében közreműködést vállaló budapesti kerületekben történnek. Ehhez megkapják a teszteket, és a kapcsolódó laborvizsgálatot is a főváros biztosítja. A teszttel meg lehet határozni a vérben lévő koronavírus-specifikus IgG típusú antitestek mennyiségét. A teszt nem tudja ugyan komplexen vizsgálni a teljes immunrendszer védekezésben betöltött szerepét a koronavírussal szemben, de a fertőzésre vagy védőoltásra válaszreakcióként keletkező ellenanyagok kimutatására jól használható.

koronavírus, antitest-vizsgálat, budapesti idősek
Az antitest-vizsgálat önkéntes. Fotó: Getty Images

A második oltás után érdemes jelentkezni

Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a teljes immunválasz a második oltás utáni második hetet követően mérhető, így fontos, hogy a tesztre lehetőleg csak ezután jelentkezzenek a résztvevők. Azoknál, akiknél az antitestes védettség hiánya feltételezhető, a megoldást az ismételt védőoltások jelenthetik, illetve esetükben továbbra is szükség van a járványvédelmi megelőző szabályok - maszkviselés, távolságtartás, kézfertőtlenítés - betartására.

Az első állomás

A Városháza parkban, egy mobil tesztelőponton kezdődik a tesztelés, ide július 5-e és július 9-e között várják az időseket. A jövő hét második felétől lehet rá regisztrálni. A kerületi szakrendelőkben pedig várhatóan július végéig vehetnek részt a szűrésen a jelentkezők. A vizsgálatok minden esetben önkéntesek. A vizsgált mintához vénás vérvételre van szükség, amelyet az infekciókontrollal kapcsolatos szabályok betartásával, zárt rendszerben végeznek a szakemberek. A Főpolgármesteri Hivatal azt kérte, hogy azok, akik olyan gyógyszert szednek, amelyeknél a kontroll nélküli vérvétel nem ajánlott, kellő körültekintéssel jelentkezzenek a vizsgálatra.

Nyár végére a delta variáns lesz a domináns Európában - a részletekért kattintson .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.