Koronavírus: ilyen az uniós védettségi igazolvány

Július 1-től az egész EU-ban kötelező lesz elfogadni, egyelőre 12 hónapig érvényes.

Július 1-jétől az Európai Unió valamennyi országában érvényes dokumentumnak számít az európai védettségi igazolás - írja az Infostart. A lap összeszedte a legfontosabb tudnivalókat.

A dokumentum mindenkiről három információt tartalmaz

Védettségi igazolvány nélkül csak így műtenek - a részletekért kattintson!

Melyik, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinával oltották be, átesett-e a fertőzésen, van-e friss, negatív teszteredménye. A fentiek megfelelnek az Európai Bizottság még márciusban bemutatott terveinek. Az egységes, QR-kóddal ellátott vakcinaútlevelet digitális és papírformában is ingyenesen elérhetővé teszik. A magyar és angol nyelvű európai COVID-igazolást idehaza kormányablakoknál, az ügyfélkapunál lehet igényelni, illetve letölteni. Az igazolás kiváltása, valamint letöltése ingyenes.

Nem is útlevél, nem is személyi

Az egészségügyi tanúsítvány hozzájárul a tagországok közötti mozgás megkönnyítéséhez, de nem előfeltétele - igazolás nélkül is bárki utazhat, csak ez esetben a fogadó ország vonatkozó egészségügyi előírásainak megfelelően bizonyos intézkedéseknek (teszt és/vagy karantén) alá kell vetnie magát -, és nem is lép elő utazási igazolássá. Más szóval nem helyettesítheti az útlevelet vagy a más, EU-országok felkereséséhez szükséges hivatalos dokumentumot (minimálisan ez a személyi igazolvány).

COVID-igazolas, uniós védettségi igazolás
Digitális és papírformában is ingyenes elérhető. Fotó: Getty Images

Ezeket az egészségügyi infókat tartalmazza

A lap összefoglalja, hogy az igazolás alapvetően a COVID-járvánnyal kapcsolatos, a birtokló személyre vonatkozó egészségügyi információt tartalmaz, rögzítve egyúttal az illető nevét, születési dátumát, az igazolás kibocsátásának időpontját, valamint az azonosítási kódot. A járvánnyal kapcsolatban tájékoztat, hogy birtokosa részesült-e oltásban, és ha igen, mikor és milyen szert kapott. Automatikusan valamennyi EU-tagállamban védettséget jelentő oltóanyagoknak minősülnek az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által már jóváhagyott vakcinák (Pfizer/BioNTech, Oxford/AstraZeneca, Moderna, Janssen). Emellett bármely tagország dönthet úgy, hogy az országba való belépéshez elfogad más szérumról szóló igazolást is.

Hozzáteszik, hogy amennyiben valaki nincs beoltva, de átesett COVID-fertőzésen , és felgyógyult, akkor a pozitív PCR-teszt napjától számított 180 napnál nem régebbi esetre vonatkozó információkat rögzíti. Azoknak, akiknél egyik eset sem áll fenn, a legutolsó negatív PCR- vagy antigénteszt eredményéről tájékoztat (öt napon belül két teszt, amelyek között legfeljebb 48 óra telt el). Azokkal a szemben, akiknél e három feltétel bármelyike teljesül, más európai uniós országban - különleges járványügyi vészhelyzetet leszámítva - további egészségügyi feltételt nem támaszthatnak, "addicionális" intézkedést nem írhatnak elő.

Egy évig érvényes

Az igazolás használata az EU egész területére érvényes, minden országban azonos tartalmú, és egy időben hatályossá váló európai uniós rendeleten alapul. Az igazolás egyelőre 12 hónapig érvényes, de a járványhelyzettől függően - ha az ENSZ Egészségügyi Világszervezet a járványt megszűntnek minősíti - használata már előbb is felfüggeszthető, és megfordítva: inaktív kártya is újraaktiválható, ha ezt a járványhelyzet szükségessé teszi. Az, akit nem EU-országban oltottak be, hazája hatóságánál kérheti az oltás elismerését és ez alapján az európai igazolás kiállítását (feltéve, hogy az oltóanyagot elfogadta az EMA). A személyi adatok védelme érdekében az igazoláson tárolt információkat a fogadó oldalon az erre felhatalmazott hatóság személye leolvashatja, de nem tárolhatja, ebben csak a kibocsátó nemzeti hatóság illetékes.

Ezért annyira kellemetlen a PCR-teszt. A részletekről itt írtunk .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!