Koronavírus: hatástalan maszkokat árult egy hazai cég

Eredményesen küzd a járványhelyzetben nyerészkedőkkel a fogyasztóvédelem - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A tájékoztatás szerint felléptek például egy védekezésre alkalmatlan maszkokat kínáló vállalkozás ellen, illetve folyamatosan figyelemmel követik egy vakcina-előregisztrációt biztosító magánszolgáltató tevékenységét is.

A tárca közleménye szerint egy vállalkozó áttetsző, légáteresztő anyagból készült "antimaszkokat" kínált honlapján. A webshop azoknak ajánlotta a hálós maszkokat, akiknek "elegük van a szájkosárból", arra bátorítva a reménybeli vásárlókat, hogy "nevessenek a világon".

Az országos tisztifőorvos állásfoglalása szerint az ilyen termékek alkalmatlanok a járványügyi védekezésre. A maszkviselés ugyanakkor a koronavírus-járvány terjedése elleni védekezés egyik legfontosabb és leghatékonyabb eszköze, a termék forgalmazója és viselői azonban - az előírások tudatos megkerülésével - akár másokat is veszélybe sodorhattak volna - véli a fogyasztóvédelem. Az üzemeltető a hatósági eljárás nyomán azóta már elérhetetlenné tette a honlapot.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus maszk, fogyasztóvédelem
Egy vállalkozó áttetsző, légáteresztő anyagból készült "antimaszkokat" kínált honlapján. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Megtévesztő kereskedelmi gyakorlat

A fogyasztóvédelem felfigyelt továbbá egy budapesti székhelyű magáncégre is, amely ötezer forintért kínál előfoglalási jogot az állítása szerint legkésőbb az idei év végéig saját beszerzésében elérhető koronavírus -vakcinára. A cég honlapjának fejlécében mindössze a "Nemzetközi Oltóközpont" megnevezés szerepelt. A fogyasztóvédelem még novemberben indított hatósági eljárást a vállalkozással szemben.

A pénteki kormányinfón kiderült, mikor nyithat az ország - kattintson ide!

A kormányhivatali határozat szerint a fent említett társaság megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot valósított meg, a "nemzetközi oltóközpont" kifejezés kizárólagos használatával ugyanis azt a látszatot keltette, hogy összefüggésbe hozható állami szervvel, és az új típusú koronavírus elleni vakcinát előfoglalók az állam által szervezett oltásra regisztrálhatnak. A hatósági kötelezés nyomán a vállalkozás a kifogásolt honlapon, logója alatt a "magánegészségügyi szolgáltató" feliratot tüntette fel, a vakcina előfoglalási aloldal tetején pedig figyelmeztető szöveget helyeztek el, amelyből közvetlen link mutat az ingyenes kormányzati oltásregisztráció címére.

A fogyasztóvédelem továbbra is fokozott figyelemmel kíséri a cég működését, és a továbbiakban is célzottan vizsgálja, hogy képes lesz-e eleget tenni vállalásainak. A társaság az oltások elmaradása esetére 2021 végi határidővel ígéri az előfoglalási díj visszafizetését. A hatóság határozottan fellép majd a céggel szemben, ha a jövőben újabb jogsértést tapasztalna - szögezte le az ITM.

Továbbra is küzdenek a nyerészkedők ellen

A megtévesztő, káros tevékenységek kiszűrése a magyar családok, valamint a leginkább veszélyeztetett idősek védelmét szolgálja. A hatóság tavaly több mint négymillió darab bizonytalan eredetű, kétes minőségű védőeszközt állított meg a vámhatáron. A fogyasztóvédelem a jövőben is minden lehetséges eszközzel küzd a járványhelyzetben nyerészkedők, haszonleső ügyeskedők ellen - olvasható a tájékoztatóban.

Március 15-ére nagy valószínűséggel beoltanak minden 60 év fölöttit, aki regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!