Koronavírus: ezt kell most tenniük az idősotthonoknak

Nyilvánosságra hozta Karácsony Gergely főpolgármester az idősotthonok vezetőinek adott utasításokat. A kilencpontos dokumentumot a koronavírus-járvány eddigi tapasztalatai alapján és a második hullámra való felkészülés jegyében állították össze, és egy hónapja küldték el a fővárosi fenntartású idősotthonok vezetőinek.

Facebook-oldalán Karácsony Gergely azt írta, hogy szakértői csapat elemezte a koronavírus-járvány első hullámának tapasztalatait, illetve felmérte a fővárosi fenntartású idősotthonok igényeit, és kikérte az intézményvezetők véleményét. Tartalékot képeztek a védekezéshez szükséges eszközökből, és a saját forrásból beszerzett tesztekből is.

Továbbra is indokolt a szigor

Koronavírus: szigorítások jöhetnek itthon - a részletekért kattintson ide!

A fenntartói utasításban az áll, hogy a koronavírus-járvány idején az intézmények vezetőinek fokozott figyelmet kell fordítaniuk a jogszabályban előírt és a fenntartó által biztosított személyi és tárgyi feltételek meglétére, valamint a jogszabályban előírt szakdolgozói álláshelyek betöltöttségére. A dokumentum szerint az intézmények látogatással és kijárással kapcsolatos szigorú protokolljainak fenntartása továbbra is indokolt. Egyébként van lehetőség az országos tisztifőorvosi eljárásrendektől szigorúbb szabályok alkalmazására is, de további enyhítés - még a központi kormányzati enyhítő döntések esetén is - csak külön előzetes fenntartói jóváhagyással lehetséges.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus idősek, koronavírus idősotthonok, koronavírus védekezés
Az idősotthonokban is fel kell készülni a második hullámra.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Az utasítás szerint fenn kell tartani a készültséget a koronavírus-fertőzés tüneteit mutató emberek azonnali izolációjára, és írásban kell rögzíteni az elkülönítés gyakorlati megvalósítását, az intézményben rendelkezésére álló személyi és tárgyi feltételek figyelembevételével. Ha az intézményi ellátottaknál és dolgozóknál fertőzésre utaló jeleket tapasztalnak, azt az eljárási protokoll betartásával haladéktalanul jelenteni kell az illetékes népegészségügyi szakigazgatási szervnek és a fenntartónak. Jelzés esetén azonnali hatállyal intézkednek a lezárásról és a látogatási tilalomról, valamint PCR-tesztek elvégzéséről.

Csak így térhet vissza egy lakó az otthonba

A főpolgármester felhívta a intézményvezetők figyelmét arra is, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ határozata értelmében fekvőbeteg-gyógyintézetből és kórházból csak negatív teszteredménnyel adhatnak ki pácienst. Továbbá csak akkor vehetnek fel új ellátottat, ha rendelkezésre áll a négy napnál nem régebbi PCR-vizsgálat negatív eredménye. Ha az adott kórház a tesztelést nem végzi el, és a lakó felvétele, illetve visszavétele elkerülhetetlen, akkor fogadó intézmény köteles izolálni a visszatérő ellátottat és kérni a fenntartótól a koronavírusteszt elvégzését.

Segíti a felkészülést

Ennek az utasításnak a végrehajtása nem old meg minden problémát, de segíti a felkészülést a koronavírus -járvány esetleges második hullámára - fogalmazott Karácsony Gergely. A dokumentumban azt is előírja, hogy az idősotthonoknak valamennyi védőfelszerelésből és eszközből legalább két hétre elegendő készlettel kell rendelkezniük. A főpolgármester emellett javaslatokat is kért az intézményvezetőktől az idősotthonok engedélyezett férőhelyszámainak esetleges módosítására.

Koronavírusos barátnője ablaka alatt ült, míg a lány meg nem gyógyult - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.