Koronavírus: ezt gondoljuk a járványkezelésről

Az európaiak fele elégedetlen az Európai Unió (EU) koronavírus-járvány elleni fellépésével - derült ki az Európai Bizottság felméréséből.

Az EU járványkezelési módszere volt a fő témája az Európai Bizottság friss felmérésének. Az eredmények szerint az európaiak 49 százaléka elégedetlen a koronavírus-járvány visszaszorítására hozott uniós intézkedésekkel, ám mindössze 43 százalék nyilatkozott egyértelműen úgy, hogy elégedett. Az emberek 59 százaléka azonban azt reméli, hogy a jövőben már megfelelő döntéseket fog hozni az EU a világjárvánnyal kapcsolatban. A legutóbbi, tavaly nyáron végzett felmérés óta egyébként az elégedettek aránya két százalékkal csökkent, az elégedetleneké pedig 5 százalékkal növekedett.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Egyre több a járványkezeléssel elégedetlen ember. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Aggódunk a gazdaság miatt

Az európai válaszadók mindössze 43 százaléka elégedett a kormánya által meghozott intézkedésekkel. Ez a mutató a legutóbbi felmérés óta 19 százalékot zuhant. Ezzel szemben az elégedetlenek aránya 19 százalékos növekedés mellett jelenleg 56 százalék. Tíz európaiból több mint hat gondolja úgy, hogy országának gazdasága csak 2023-ban vagy később fog kilábalni a világjárvány okozta helyzetből, tízből egy pedig attól tart, hogy országának gazdasága soha sem jut túl a koronavírus okozta krízisen.

Mi a helyzet az oltással és az egészségüggyel?

COVID-oltás: mekkora a vérrög kockázata?
A válaszért kattintson ide!

Az új típusú koronavírus elleni oltási kampánnyal összefüggésben az európaiak 45 százaléka válaszolta azt, hogy a lehető leghamarabb szeretne védőoltást kapni. Mintegy 20 százalékuk még 2021-ben meg szeretné kapni a védőoltást, 21 százalékuk pedig megfelelőbbnek tartaná, ha később kapna vakcinát. Az európaiak mindössze 12 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem szeretne védőoltást kapni, 2 százalékuk pedig még nem döntött erről.

Tízből mintegy négy uniós válaszadó az egészségügyet tartja az EU előtt álló legfontosabb kihívásnak, ami 2020 nyara óta 16 százalékos növekedést jelent. A következő kihívást a gazdasági helyzet és a tagállamok államháztartásának állapotával kapcsolatos aggályok jelentik. A környezetvédelem és éghajlatváltozás jelenleg a negyedik helyen áll.

Koronavírus: újabb lazítások jöhetnek a héten Magyarországon - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben délután a szétterülő gomolyok, míg késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!