Koronavírus: erre számítanak a szakértők a szomszédban

A szerb szakértők szerint két hét múlva ismét nőhet a koronavírus-fertőzöttek száma az országban. Közben Ukrajnában továbbra sem javul a helyzet, Horvátországban 3 modell szerint folyik az oktatás, a szlovénok pedig komoly bírságot kapnak, ha nem viselnek maszkot zárt térben.

Körülbelül két hét múlva ismét növekedhet a koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában - közölte a járvány kezelésével megbízott válságstáb. A borús előrejelzést azzal indokolták, hogy megkezdődött az iskola és a nyaralók is hazaértek, a fertőzés lappangási ideje pedig 10-14 nap. Épp ezért a nyaralásból hazatérőknek kéthetes önkéntes elszigetelődést kellene vállalniuk annak érdekében, hogy biztosan ne fertőzzék meg környezetüket - javasolták a szakértők. Szerbia egyébként eddig csaknem 32 ezer igazolt megbetegedést és 724 halálesetet jelentett.

Nem javul a helyzet Ukrajnában

Továbbra sem lassul az új típusú koronavírus terjedése Ukrajnában. Az országban hétfőre is csaknem 2200 új beteget regisztráltak, így az eddig azonosított fertőzöttek száma már meghaladta a 141 ezret, és már 2930-an haltak meg a fertőzéshez köthetően. Jelenleg több mint 72 ezer beteget kezelnek kórházban. Az egészségügyi alkalmazottak közül pedig újabb 77-en kapták el a vírust, így a járvány kezdete óta már több mint 12 ezren fertőződtek meg a kórházi dolgozók körében.

Koronavírus: ez a mutáció terjedhet Magyarországon is - részletek itt .

Ukrajnában jelenleg adaptív rendszerű korlátozások vannak érvényben. Ez azt jelenti, hogy a kormány a településeket és a régiókat négy színes - vörös, narancs, sárga és zöld - zónába sorolja a helyi koronavírus-helyzet, a kórházak leterheltsége és az elvégzett tesztek száma alapján. A vörös zónába sorolt helyeken a legszigorúbb korlátozások lépnek életbe, beleértve a tanítás szüneteltetését és a közösségi közlekedés leállítását is. A helyi vezetés önhatalmúlag csak szigorúbb korlátozásokat alkalmazhat a központilag meghatározottaknál, enyhébbeket nem.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus szomszéd, koronavírus járványhelyzet, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus halottak száma
Aggódnak a szakértők a szomszédban. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Így indult a tanév a horvátoknál

Horvátországban szigorú biztonsági intézkedések mellett közel 460 ezer általános és középiskolás diák, valamint 65 ezer pedagógus számára kezdődött meg hétfőn az új tanév. Jelenleg három modell szerint folyik az oktatás. Az "A" modell szerint a járványügyi előírások betartása mellett mindenki jár iskolába, a "B" modell kombinált tantermi és digitális oktatást, a "C" modell pedig kizárólag online oktatást ír elő. Az országban az "A" modell szerint kezdődött a tanév, ugyanakkor néhány tanintézmény két hét online oktatásra állt át, mert több pedagógus és iskolai dolgozó is megfertőződött az új típusú koronavírussal vagy hatósági házi karanténba került.

Szájmaszk viselése csak abban az esetben kötelező, ha az intézmények nem tudják biztosítani a kötelező 1,5-2 méteres távolságtartás feltételeit az osztálytermekben. Az általános iskolák alsó tagozataiban ugyanakkor sem a tanítóknak, sem a gyerekeknek nem kell maszkot hordaniuk. Több tanintézmény azonban úgy döntött, hogy legalább a tanítóknak viselniük kell a védőfelszerelést. A diákoknak pedig mindvégig az osztálytermekben kell maradniuk, és csak kísérettel mehetnek ki a mosdóba. A szünetekben is a tanteremben kell tartózkodniuk, és étkezniük is ott kell. A horvátok egyébként már 12 ezer koronavírus-fertőzöttről és 201 halottról tudnak.

Komoly bírságot vezettek be Szlovéniában

A szomszédos Szlovéniában 3190 regisztrált esetről és 135 áldozatról számoltak be a koronavírus-járvány kezdete óta. A diagnosztizált betegek közül 26-an vannak kórházban, közülük négyet ápolnak intenzív osztályon. Az aktív betegek száma 500 felett van. Péntektől egyébként kötelező a szájmaszk viselése minden nyilvános zárt térben, és a szabálysértőket 400-tól 4000 euróig, azaz 140 ezertől 1,4 millió forintig terjedő pénzbírsággal sújthatják az ellenőrök.

Ilyen a fertőzési ráta Romániában

Romániában az egészségügyi minisztérium közzétette az utóbbi két hétben településenként regisztrált koronavírus-fertőzési rátát, ugyanis az iskolák ennek függvényében dönthetik el, hogy a szeptember 14-én induló tanévben hagyományos, online vagy vegyes rendszerben kezdik-e el az oktatást. Az ország több mint 3100 településének túlnyomó többségében a zölddel jelölt forgatókönyvet lehet alkalmazni, vagyis megnyitnak az iskolák, mert az utóbbi két hétben a helyi lakosság kevesebb mint 1 ezrelékét diagnosztizálták COVID-19-cel.

Az országban 43 olyan település van, ahol az utóbbi két hétben a lakosság több mint 3 ezrelékénél mutatták ki a koronaírus -fertőzést, ezeken a helyeken a vörössel jelölt forgatókönyvet kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy az oktatás minden osztály számára az interneten indul. Az ország 410 településén pedig 1 és 3 ezrelék között mozgott az utóbbi két hétben a lakosságarányos fertőzési ráta. Ezeken a településeken a hatóságok a sárgával jelölt forgatókönyv alkalmazását javasolják, amely szerint az alsó tagozat és a végzős (8. és 12.) osztályok diákjai vehetnek részt személyesen az órákon, a többi diák számára pedig váltakozva - heti, kétheti váltásokban - szerveznek hagyományos és online oktatást. A jelentős számú magyar lakossággal rendelkező városok közül Marosvásárhely, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós a zöld, míg Nagyvárad, Csíkszereda és Kézdivásárhely a sárga zónához tartozik.

Franciaországban speciális, átlátszó maszkokat kapnak a pedagógusok, hogy megkönnyítsék a nagyothallók és az írni- és olvasni tanuló kisebb diákok számára tanulást. A részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Éjjel észak felől kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródnak fölénk, változóan felhős idő várható, de emellett is lesznek derült területek - főként a középső országrészben. Péntek hajnalra foltokban pára, köd is képződhet. Csapadék nem valószínű. A légmozgás mindenütt mérséklődik, legyengül.Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős fagyzugokban fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő területeken, vízpartok mentén enyhébb lehet a reggel. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!