Koronavírus: ennyi fertőzöttet találtak a heti tesztelésen

A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében elindított célzott csoportos gyorstesztelés első köre lezárult. A mintegy 370 ezer iskolai, óvodai, bölcsődei, szociális és egészségügyi dolgozó közül az első héten 181506-an teszteltették magukat - ismertette György István területi közigazgatásért felelős államtitkár a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.

Az elmúlt héten legalább 10 ezer helyszínen zajlott a tömeges szűrés több mint 1000 tesztelőcsapat bevonásával. A bölcsődei dolgozók körében volt a legmagasabb (79 százalék) a részvételi arány, míg az összes heti tesztelésre jogosult személynek csak mintegy fele vett részt a célzott koronavírus -szűrésen - közölte az államtitkár. Hozzátette, nagyobb részvételi arányra számítottak, a heti szűrés azonban folytatódik.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus-tesztelés, koronavírus szűrés
Bölcsődei dolgozókat teszteltek hétfőn Szegeden. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ennyi pozitív esetet tártak fel

A pozitivitás aránya igen alacsony volt, hiszen az elvégzett 181506 tesztből alig több mint 4400 mutatott ki koronavírus-fertőzöttséget. Azok a dolgozók, akik pozitívnak bizonyultak, kötelesek voltak a lehető legrövidebb idő alatt elhagyni a helyszínt, valamint jelenteni a betegséget a háziorvosunkak. Az érintettek csak akkor mehetnek vissza dolgozni, ha már 3 legalább napja tünetmentesek, az egészségügyi és szociális dolgozóknak pedig negatív tesztet is fel kell mutatniuk.

Koronavírus: mutatjuk, milyen sorrendben jöhetnek a tünetek - kattintson!

Közben már a 2. tesztelési kör is elindult a köznevelési, a szociális és az egészségügyi intézményekben. Az államtitkár mindenkit arra biztatott, hogy vegyenek részt a COVID-19 -szűrésen, kiemelte ugyanakkor, hogy ez továbbra is önkéntes, és semmilyen retorzió nem éri azokat, akik nem élnek a lehetőséggel. Mint mondta, az operatív törzs már döntött arról, hogy az államigazgatásban és az ügyfélszolgálatokon dolgozókkal folytatják a szűrést a következő körben.

Vegyes híreket hozott a szennyvíz

A 48. heti szennyvízminták elemzése alapján Müller Cecília országos tisztifőorvos bejelentette, hogy Miskolcon csökken, Szombathelyen viszont növekszik az új típusú koronavírus örokítőanyagának mennyisége. Ezek az adatok előrejelezhetik a járvány várható alakulását. Hozzátette ugyanakkor, hogy az egészségügyi intézményeik terhelése változatlanul magas. Megemlítette továbbá, hogy a hamarosan elindul a vakcinainfo.gov.hu oldal - itt lehet majd jelezni az igényt a vakcinára.

Koronavírusban halt meg a Dél-pesti Kórház betegszállítója - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.