Koronavírus: az első spanyol áldozat

Az új koronavírus már több mint 70 országban megjelent és világszerte mintegy 3100 áldozatot szedett. Többek között már Spanyolországból is jelentettek halálesetet.

Kedden jelentették az új típusú koronavírus okozta első halálesetet Spanyolországból. A páciens február 13-an hunyt el egy valenciai kórházban, de csak a halála után mutatták ki szervezetében a vírust - közölte Ana Barceló Chico, a regionális egészségügyi hatóság vezetője. A legfrissebb adatok szerint Spanyolországban eddig 151 koronavírus-fertőzést regisztráltak. Hét beteget az intenzív osztályon ápolnak, állapotuk azonban stabil. A járvány lényegében az egész országot érinti, csupán néhány tartomány képez kivételt.

koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, Spanyolország, halálesetek
Szájmaszkot viselő turisták Madridban. Fotó: Getty Images

Még nem készülnek drasztikus lépésekre

Az első haláleset közlése előtt Salvador Illa egészségügyi miniszter egyelőre kizárta, hogy drasztikus intézkedésekkel, például az iskolák bezárásával reagáljanak a koronavírus-járványra . Mint mondta, a terjedés veszélye alacsony, egyedül az ország meghatározott térségeiben jelent kockázatot. A hatóságok szerint a vírusnak jelenleg két gócpontja van, a Madrid közeláben lévő Torrejón de Ardoz és a baszkföldi Vitoria-Gasteizt.

Bizonyos korlátozások lehetnek

Az egészségügyi hatóságok szerint koronavírus megjelenése ugyanakkor mégis bizonyos korlátozásokkal járhat a katolikus Spanyolországban. Fontolgatják például, hogy a húsvéti ünnepek előtt megtiltják a Máriát és szenteket ábrázoló szobrok megcsókolását a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása végett.

Közben Baszkföldön mintegy száz egészségügyi dolgozót különítettek el házi karanténban , miután fertőzöttekkel érintkeztek. Az egy hete karantén alá vont tenerifei hotelt pedig már 193 turista hagyhatta el. A hotelben 5 magyar is dolgozik.

A koronavírussal kapcsolatban további érdekes információkat talál az nlc.hu -n.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.