Koronavírus: a kínai katonák már kaphatnak oltást

Zöld utat kapott kapott a kínai hadsereg egy koronavírus elleni vakcinajelölt készítmény használatára, miután az eddigi klinikai kísérletek szerint a szer biztonságos és hatékony.

Szakértők szerint túlzottak a várakozásaink a koronavírus elleni védőoltásokkal kapcsolatban. Részletek itt.

Mint azt a Reuters hírügynökség írja, az Ad5-nCoV névre keresztelt vakcina egyike annak a nyolc kínai fejlesztésű oltóanyagjelöltnek, amelyek esetében már jóváhagyták a humán klinikai kísérletek elkezdését. A szert az ázsiai ország mellett Kanadában is tesztelik. A kínai Központi Katonai Bizottság június 25-én engedélyezte egy évre a vakcina alkalmazását - jelentette be hétfőn a CanSino Biologics gyógyszeripari vállalat, amely a kínai hadsereg égisze alatt működő Hadtudományi Akadémiával együttműködve fejlesztette ki a szert.

A kínai hadseregben már alkalmazhatnak egy koronavírus elleni oltóanyagjelöltet
A kínai hadseregben már alkalmazhatnak egy koronavírus elleni oltóanyagjelöltet. Fotó: Getty Images

A cég közlése szerint az Ad5-nCoV felhasználását jelenleg kizárólag katonai körökre korlátozzák. Arra vonatkozóan ugyanakkor üzleti titokra hivatkozva nem árultak el részleteket, hogy az oltás beadása kötelező vagy választható-e a kínai hadsereg tagjai számára.

A készítmény klinikai kísérleteinek első és második fázisa mindenesetre biztató eredményekkel zárult. Ezek szerint az oltóanyag képes lehet megelőzni az új típusú koronavírus ( SARS-CoV-2 ) okozta megbetegedéseket. A fejlesztőcég mindazonáltal egyelőre óvatos, mint fogalmaztak, a szer valódi sikerességét nem lehet garantálni.

Jelenleg egyetlen vakcinajelölt sem kapott még engedélyt kereskedelmi forgalmazásra a COVID-19 megelőzése céljából. Világszerte ugyanakkor már több mint egy tucat oltóanyagot tesztelnek embereken a több mint száz kandidáns készítményből. Kínában a közelmúltban két oltóanyag alkalmazását is jóváhagyták az állami tulajdonú cégek azon alkalmazottai számára, akik munkájukból kifolyólag gyakran utaznak a tengerentúlra.

Milyen szerepet játszanak a koronavírus terjedésében az úgynevezett szuperterjesztők? A témáról bővebben társoldalunk, az nlc.hu cikkében olvashat ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!