Koronavírus: 1,9 millió fertőzött világszerte

Továbbra is rohamosan terjed világszerte az új típusú koronavírus. Mutatjuk a legfrissebb számokat.

Egy nap alatt több mint 70 ezer új megbetegedést és mintegy 5 ezer új halálesetet regisztráltak világszerte, így tavaly év vége óta már több mint 1,9 millió embert fertőzött meg és mintegy 120 ezer áldozatot szedett az új típusú koronavírus - derül ki a Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítéséből. Ugyanakkor a gyógyultak száma is nőtt, jelenleg a 450 ezerhez közelít a számláló - ez csaknem 20 ezerrel több, mint egy nappal korábban.

koronavírus, koronavírus világjárvány, koronavírus hírek, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus halottak száma
Műszakváltás egy New York-i kórházban. Fotó: Getty Images

Amerikában a legsúlyosabb a helyzet

Az Egyesült Államok valamennyi tagállamát katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította Donald Trump elnök. A részletekért kattintson ide!

Eddig az Egyesült Államokban regisztrálták a legtöbb koronavírusos esetet, több mint 582 ezret. Ez azt jelenti, hogy a világ összes fertőzöttjének mintegy harmada amerikai. A legtöbb halálos áldozatot pedig eddig Olaszországban szedte a járvány: itt már több mint 20 ezren haltak meg. Emellett több országban is egyre súlyosabb a helyzet: Spanyolországban már több mint 170 ezer koronavírus-fertőzöttről és csaknem 18 ezer áldozatról, Franciaországban mintegy 138 ezer betegről és 15 ezer halottról, Németországban pedig több mint 130 ezer megbetegedésről és 3194 halálesetről tudnak.

A 10 legérintettebb ország közé tartozik még Nagy-Britannia - csaknem 90 ezer koronavírus -fertőzöttel és több mint 11 ezer halottal -, Irán - 73 ezer beteggel és 4585 áldozattal - és Törökország is. Ez utóbbi országból már több mint 61 ezer megbetegedést és 1296 halálesetet jelentettek. A 10. helyen jelenleg Belgium áll: itt már meghaladta a 30 ezret a fertőzöttek száma, az áldozatok száma pedig a 4 ezerhez közelít.

Kínában jöhet a 2. hullám

A koronavírus-járvány kiindulópontjának számító Kínában hétfőn több mint öt hete nem látott szintre emelkedett a napi új fertőzöttek száma. Az ország továbbra is szigorú korlátozásokkal és óvintézkedésekkel próbálja megelőzni a járvány második hullámának kialakulását. A legérintettebb országok listáján Kína jelenleg a 7. helyen áll - több mint 83 ezer beteggel és mintegy 4 ezer halottal.

Koronavírus-gyanús a Pesti úti idősotthon orvosa, karanténba került - olvassa el a részleteket társportálunkon, az nlc.hu -n!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra