Koronavírus: jó hírt közölt a WHO

Tavaly tél óta jelentősen visszaesett a COVID-19 okozta halálozások száma világszerte – közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A múlt héten mintegy 9 400, COVID-19-hez kapcsolható halálesetet jelentettek a világban – számolt be róla Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a nemzetközi szervezet főigazgatója. Ez csaknem 90 százalékkal kevesebb, mint februárban, amelynek egyik hetében a betegségben elhunytak száma elérte a 75 ezres ez évi csúcsot.

koronavírus halálozás, koronavírus-járvány
Tavaly tél óta jelentősen visszaesett a COVID-19 okozta halálozások száma világszerte. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A főigazgató ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a pozitív fejlemény ellenére még mindig sokan halnak meg a betegségben. „Heti csaknem tízezer haláleset tízezerrel több egy olyan betegségnél, amely megelőzhető és kezelhető” – hangsúlyozta.

Továbbra is világjárvány van

Maria Van Kerkhove, a WHO epidemiológusa azt fűzte hozzá a főigazgató megszólalásához, hogy a koronavírus miatt még továbbra is világjárvány van; az elmúlt héten világszerte mintegy 2,1 millió új fertőzést jelentettek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.