Két koronavírus-gyorsteszt is használhatatlan

Két koronavírus-gyorstesztet is bevizsgáltak a Semmelweis Egyetem kutatói, és kiderült, hogy ezek rendkívül pontatlan eredményeket adnak.

A járvány terjedése óta világszerte milliószámra vásárolják a gyorsteszteket az országok. Ezek a leírásuk szerint egy csepp vérből képesek kimutatni a koronavírus elleni IgM (immunoglubulin-M) és IgG antitestet, amelyek arra utalnak, hogy az immunrendszer már találkozott a vírussal. Egyre több vizsgálta igazolja azonban, hogy ezek a tesztek igen pontatlanok és nagy arányban fals eredményeket mutatnak. Most a Semmelweis Egyetem is megvizsgált két kínai gyártású gyorstesztet és hasonlóan rossz eredményre jutott - írja az Index .

Nagyon pontatlanok a gyorstesztek

Fontos tisztázni, hogy ezeknek a teszteknek semmi közük azokhoz a PCR-tesztekhez, amelyeket a Semmelweis Egyetem a négy magyar orvosképző egyetem közreműködésével indított kampányában használ a tömeges teszteléshez. A polimeráz-láncreakción (PCR) alapuló tesztek egészen más módszerrel dolgoznak, ezek ugyanis közvetlenül a vírus örökítő anyagát mutatják ki. A jelenlegi ismereteink szerint ezek a tesztek adhatják a legbiztosabb eredményt a vizsgált személy fertőzöttségéről.

A vizsgált gyorstesztek nagyon pontatlannak bizonyultak. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
A vizsgált gyorstesztek nagyon pontatlannak bizonyultak. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Az egyetem kutatói a gyorstesztek eredményeit a PCR-tesztek eredményeihez mérték és megdöbbentően sok eltérést tapasztaltak. Eredményeik szerint a vizsgált gyorstesztek a ténylegesen fertőzötteknek csupán harmadát mutatják pozitívnak, a ténylegesen negatívok közül pedig 7-13 százalékot fals pozitívnak mutatnak. Ez utóbbi azért is problémás, mert így teljesen egészséges embereket vonnak megterhelő és felesleges járványügyi korlátozások alá. Emiatt ha a gyorsteszt pozitív eredményt ad, minden esetben PCR-teszt végzendő, és csak ez utóbbi alapján lehet bármiféle diagnózist felállítani - állítja a tanulmány.

Bár a Semmelweis Egyetem most csupán kétféle gyorstesztet vizsgált, nem kizárt, hogy a többi ilyen termék is hasonlóan rosszul teljesít. Ezért is tűnik indokoltnak, hogy minden tesztet, mielőtt tömegesen alkalmazni kezdenék, hazai laborokban vizsgáljanak be, a mostani tanulmányhoz hasonlóan.

A koronavírus-járvány ellenére május 4-én megkezdődnek az írásbeli érettségik. Központi forrásból maszkot, kesztyűt és fertőtlenítőszert biztosítanak a diákoknak és a tanároknak. Erről bővebben az nlc.hu cikkében olvashatunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!