Hatodikos diák mentette meg anyja életét – Azonnal cselekedett, amikor megtörtént a baj

Egy 13 éves fiú kérte a mentők segítségét, miután nevelőanyja vacsorakészítés közben váratlanul rosszul lett, majd összeesett a konyhában.

A hatodik osztályba járó Ádám azonnal felismerte a helyzet súlyosságát, és habozás nélkül segítséget kért a 112-es segélyhívót tárcsázva – írja vasárnap esti Facebook-bejegyzésében az Országos Mentőszolgálat. A mentésirányító azonnal két mentőegységet is riasztott, közben pedig instrukciókkal látta el a bátor gyermeket, aki a telefonon kapott utasításokat követve megvizsgálta az eszméletlenül fekvő szülőt. Mint kiderült, a nő légzése ekkor már leállt, ezért a helyzetet nagyon bátran kezelő fiú elkezdte az alapszintű újraélesztést.

Hamarosan megérkezett a helyszínre egy mentőgépkocsi. A mentősök átvették az újraélesztést a fiútól, kisvártatva pedig a mentőszolgálat esetkocsija is csatlakozott az életmentéshez. Végül a fiú elképesztő lélekjelenlétének és helytállásának, illetve a mentősök szakszerű és gyors beavatkozásának köszönhetően sikerült újra újraéleszteni a nőt. Keringése újraindult, így stabil állapotban szállíthatták kórházba. Ádámot iskolájában igazgatói és nevelőtestületi dicséretben, a mentésben részt vevő mentősöket kiemelkedő szakmai helytállásukért regionális igazgatói dicséretben részesítették.

Borítókép: OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
banán
Ne vedd meg a banánt, ha ezt látod rajta – Nem csak a színe számít a szakértők szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Betegségek, amelyek miatt ugorhat a jogosítvány – Sok sofőr érintett lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +11 °C

Túlnyomóan derült, napos, csapadékmentes időre számíthatunk. A déli, délnyugati szelet főként az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.A csúcshőmérséklet 28 és 34 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Kedden a légkörben zajló több fokos melegedés miatt melegfronti hatásra kell számítani.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!