Időben készüljön fel a tavaszra! (x)

A tavaszi időjárás nemcsak a nappalok hosszát és a hőmérő higanyszálát növeli meg, hanem az országos kullancsinvázió indulását is jelzi.

A kullancsencephalitis Közép-Európában a legelterjedtebb és a fertőző kullancsok által terjesztett vírusos megbetegedés, amelyet az FSME-vírus okoz.

1 Az FSME-vírus által okozott agyvelőgyulladás sem vírus elleni gyógyszerrel, sem antibiotikummal nem gyógyítható, viszont létezik védőoltás ellene, amit akár 1 éves kortól is be lehet adatni.

2,3,4,5

fsme

Időben készüljön fel a tavaszra!

A kora tavaszi időszak a legkedvezőbb a háziorvossal és gyermekorvossal történő egyeztetésre, valamint az oltási sor megkezdésére, mivel az alapvédettség kialakulásához két oltásra van szükség

.2,3,4,5 A kullancsveszély a kerti- és kirándulószezon elindulásával mind a gyermekeket, mind a felnőtteket nagyobb kockázati besorolásba teszi, éppen ezért rendkívül fontos a védekezés.

Az FSME-vírus legtöbbször a kullancsok nyálával kerül az emberi szervezetbe, és nagyjából a fertőzöttek 30%-nál okoz súlyos idegrendszeri tüneteket.

1 A kétfázisú betegség első szakaszában jellemzően influenzaszerű panaszok, láz, izomfájdalom, gyengeség jelentkeznek, majd egy rövid láztalan időszakot követően alakulhat ki a vírusos agyvelőgyulladás, idegrendszeri tünetekkel, amely ritkán akár halálos kimenetelű is lehet.

1

Az FSME-vírus okozta agyvelőgyulladás tekintetében kockázatot jelenthetnek az olyan szabadidős tevékenységek, mint a természetjárás, kirándulás, kerti aktivitások, vagy a játszótéren töltött idő. Nem is gondolnánk, hogy a vérszívó kullancsok akár a családi házak kertjeiben is megbújhatnak. Érdemes, ezért különös figyelmet fordítani gyermekeink védelmére, hiszen a szabadban eltöltött önfeledt játék közben fokozottan ki vannak téve az aljnövényzetben élő ízeltlábúak, kullancsok csípésének.

fsme

Az elmúlt évben a teljes világ megtapasztalta, milyen komoly következményekkel járhat egy olyan vírus, amely ellen még nem tudunk oltással vagy gyógyszeres kezeléssel védekezni. Szerencsére az FSME-vírus által okozott agyvelőgyulladás ellen már évtizedek óta lehetőségünk van vakcinával védekezni.

Óvja meg családját, és egyeztessen háziorvosával a védőoltással kapcsolatban!

Referenciák:

*FSME-vírus: Frühsommer meningoenzephalitis virus, kullancsencephalitis vírus

1. D. Amicizia at al. Epidemiology of tick-borne encephalitis (TBE) in Europe and its prevention by available vaccines. Human Vaccines & Immunotherapeutics 9:5, 1163-1171; May 2013;

2. FSME Immun felnőtteknek szuszpenziós injekció betegtájékoztató. A szöveg ellenőrzésének a dátuma: 2020. május https://www.ogyei.gov.hu/gyogyszeradatbazis&action=show_details&item=24353

3. FSME IMMUN Junior betegtájékoztató. A szöveg ellenőrzésének dátuma 2020. május https://www.ogyei.gov.hu/gyogyszeradatbazis&action=show_details&item=22081

4. Encepur Adults alkalmazási előírás, elérhetőség: https://ogyei.gov.hu/gyogyszeradatbazis&action=show_details&item=19841

5. Encepur Junior alkalmazási előírás, elérhetőség: https://ogyei.gov.hu/gyogyszeradatbazis&action=show_details&item=19782

PP-FSM-HUN-0116

OGYÉI engedélyszám: OGYÉI/8262-2/2021

Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft.

1123 Budapest, Alkotás u. 53. MOM Park, "A" épület

Tel.: 06-1-488-3700, www. pfizer.hu

Anyag lezárás dátuma: 2021. február 04.

Szponzorált tartalom. A cikket a Pfizer Kft. támogatta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a nap második felétől újabb felhősödés kezdődik. Átmeneti csapadékszünetet követően délutántól ismét előfordulhat eső, zápor, akár zivatar is - legkisebb eséllyel délnyugaton. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 11 és 16 fok között alakul, ennél északkeleten lehet több fokkal hidegebb.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!
kvíz
Milyen fajtájú macska Garfield? – Teszteld a tudásod gyerekkorunk kedvenc állati mesehőseiről! Meg tudnád mondani, hogy milyen macskafajtáról mintázták Garfieldot? Vagy hogy milyen állat Zazu az Oroszlánkirályból? Teszteld tudásod az állatmesék jól ismert szereplőiről kvízünkben!