Fotók: itthon továbbra is oltanak az oxfordi vakcinával

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) véleménye szerint az oxfordi vakcina előnyei továbbra is jelentősen meghaladják az esetleges hátrányokat. Magyarország erre hivatkozva nem tartja indokoltnak a koronavírus elleni oltóanyag használatának felfüggesztését.

Az utóbbi napokban nagy port kavartak az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-vakcinája körüli történések. Sorra jöttek ugyanis a bejelentések, hogy bizonyos országok felfüggesztik az oltóanyag használatát vérrögképződés kockázata miatt. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) azonban továbbra is meg van győződve a vakcina előnyeiről, és nyilatkozatuk szerint nincs arra utaló jel, hogy vérrögképződéses esetek valóban összefüggenek a védőoltás beadásával.

Itthon is központi kérdés lett

AstraZeneca: akkor most kell félni, vagy nem? Kattintson ide!

Mivel az oltóanyaggal Magyarországon időseket és krónikus betegeket is oltanak a COVID-19 ellen, természetes, hogy itthon is központi kérdés lett, vajon folytatják-e a vakcina alkalmazását. Ezzel kapcsolatban az operatív törzs tagjai már több ízben megerősítették, hogy az EMA álláspontját tartják mérvadónak. Így amíg az ügynökség szerint biztonságosan használható a vakcina, addig Magyarország nem tartja indokoltnak, hogy ne oltson vele - jelezték.

Itthon tehát továbbra is oltanak az AstraZeneca-féle vakcinával, a mai napon az utánpótlásokat is elkezdték kiszállítani. A folyamatba az alábbi fotó-összefoglaló nyújt bepillantást. Mészáros János, Mónus Márton, Ujvári Sándor, Balázs Attila, Vajda János és Varga György képeiből válogattunk.

k
Varga Jánosnét Székely Éva körzeti ápolónő oltotta be kedden, Hoksári László háziorvos szolnoki rendelőjében. Fotó: MTI/Mészáros János

k
Így néznek ki az oltáshoz előkészített AstraZeneca-vakcinák Hoksári. Fotó: MTI/Mészáros János

k
Ilyés Tamás is megkapta tegnap az AstraZeneca-oltás első adagját. Fotó: MTI/Mészáros János

Magyarországon még nem volt példa rá

Az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett, úgynevezett oxfordi vakcináról Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa úgy nyilatkozott a közmédiának, hogy Magyarországon egyelőre nem volt olyan adat, amely alátámasztotta volna a vérrögképződési kockázatot. Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy a védelmi intézkedéseket az oltás beadása után is be kell tartani, hiszen néhány százalékban előfordulhat, hogy a beoltott ember is megfertőződik.

k
A fővárosi kormányhivatal munkatársai csomagolták ki a szerdán érkezett, injekciós tűket tartalmazó dobozt. MTI/Mónus Márton

k
Az oltóanyagból és a fecskendőkből Kecskemétre, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályára is vittek. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

k
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának udvarán Szabó Tünde megyei tisztifőorvos fogadta a Hungaropharma munkatársát, aki kiszállította az új adagokat. Fotó: MTI/Balázs Attila

k
Csollák István háziorvos szirmabesenyői rendelőjében oltotta be pácienseit. Fotó: MTI/Vajda János

k
Fehér Adrienn pedig ikervári rendelőjében várta az oltásra jelentkezőket. Fotó: MTI/Varga György

Itthon egyébként már csaknem 1,4 millió személyt oltottak be a koronavírus ellen, 406746-an pedig már a második dózist is megkapták. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második helyen áll az uniós átoltottsági ranglistán. A védőoltás ingyenes és önkéntes, de csak az kapja meg, aki regisztrál.

Koronavírus: kiderült, kik utasítják el az oltást - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!