3000 beteg életét menthetnék meg

Orvosok és betegek közösen demonstráltak egy új, a hepatitis C-vel fertőzöttek számára a gyógyulást jelentő kezelés támogatását kérve. Ez 3000 betegnek jelenthetné az életet.

Rendőri biztosítás mellett mindegy száz tüntető - nagyrészt májbetegek és orvosaik - vonult az Emberi Erőforrás Minisztériuma elé péntek délben. Az Összefogás a Vírusos Májbetegekért Egyesület, valamint a Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete (VIMOR) azért szervezte a demonstrációt, hogy elérjék egy új, már Magyarországon is törzskönyvezett, rendkívül hatásos kezelés társadalombiztosítási támogatását. A rendezvény végén ezért Németh György, a rendezvény szervezője és moderátora petíciót nyújtott át a vírusos májbetegek nevében a minisztérium illetékeseinek, akik átvették a papírt és rögtön megbeszélésre is invitálták a szervezetek képviselőit.

Életeket menthet az új kombináció

A demonstráció első sorban egy már tavaly törzskönyvezett proteázgátló támogatottá tételét követelte a törvényalkotóktól. Mint dr. Werling Klára, a VIMOR elnöke a HáziPatika.com-nak elmondta, a korábbi, úgynevezett kettős kombinációs kezeléshez képest lényegesen több betegnek adná meg a gyógyulás esélyét. A szakértő hozzátette: a krónikus C vírus heptatitises betegeknél kezelés nélkül májzsugor vagy májrák alakul ki. Az eddigi kezelés a betegek csupán 40 százalékán segített, az új szer azonban azoknak a betegeknek (összesen 70-80 százalék) is gyógyulást kínál, akik már több sikertelen kezelésen is túl vannak és akiknél a hagyományos mód nem használt. A hármas kombinációval ők is vírusmentessé válhatnak, ami egyet jelent a gyógyulással. Az új kezelés egy betegnek éves szinten körülbelül 10 millió forintba kerül most, mivel nincs állami támogatása.

Jelenleg körülbelül háromezren várnak az új kezelésre. Ők azok, akikre e nélkül májzsugor, májrák és halál vár. Mint Németh György - akinél HCV pozitivitás miatt négy éve májrák alakult ki -, beszédében hangsúlyozta: hetente ketten halnak meg a fertőzöttek közül azért, mert a májrák végső stádiumába kerültek. Mint fogalmazott: a gyógyulás nem lehet pénzkérdés. "Követeljük a hepatitises betegek érdekében a HCV széles körű szűrését, a törzskönyvezett gyógyszerek támogatását, diagnosztikai módszerek bevezetését, azok azonnali alkalmazását, a kidolgozott és benyújtott protokoll alapján!"

Mint dr. Makara Mihály főorvos kiemelte: jelenleg Magyarországon közel 100 ezer ember fertőzött hepatitis C vírussal, közülük azonban csak körülbelül tízezret kezelnek - a nagy többség nem is tud betegségéről. Dr. Nemesi Krisztina, a VIMOR elnökségi tagja elmondta, a fertőzöttek az első években teljesen tünetmentesek. Ezért lenne fontos a szűrés bevezetése, hiszen minél előbb diagnosztizálják, annál eredményesebb a kezelés.

Véradáson derült ki a baj

Az eseményen felszólalt több érintett is. Anikó azon szerencsések közé tartozik - mint maga fogalmazott - akik reagáltak a kettős kezelésre és ma már gyógyult. Kitért arra, hogy fertőzése miatt sok előítélettel kellett szembenéznie. Ezt erősítette meg az 57 éves zalaegerszegi tanárnő, a ma már leszázalékolt Klára is. Az ötgyerekes családanya elmondta, lánya terhessége alatt nem látogatta meg őt, unokáit nem veheti kézbe, férje pedig 30 év házasság után hagyta el, egy "egészségesért". Mivel rajta kívül nem volt más férfi az életében és nem volt veszélyes közegben, gyanúja szerint az egészségügyi ellátások során fertőződhetett meg. "Nem mások rovására akarunk érni, hanem mások védelmére kérünk" - mondta a petícióra utalva.

Nóra szülés után kapott vérátömlesztést, így jutott a szervezetébe a kegyetlen vírus. Csakúgy, mint Klára esetében, egy véradás során derült ki a baj. Másfél éve kétszer 6 hónapig kapott kezelést, hasztalan, előrehaladott májfibriózisa van. "Azóta nem történt velem semmi, noha megvan a szer, ami a gyógyulást jelenti" - mondta. "Hozzá akarunk jutni az új, hatásos gyógyszerhez, amíg nem késő!"

A hepatitis C - érintéssel nem fertőz

hepatitis C egy RNS vírus, mely gyakran krónikus májgyulladás okozója. A gyulladás véglegesen és súlyosan károsítja a májsejteket, így a beteg szerv idővel nem tudja ellátni feladatát. Májzsugor, még később - az onkogén vírus révén - májrák alakulhat ki. Ha a májsejtek pusztulása már olyan mértékű, hogy a szerv nem tudja ellátni méregtelenítő és fehérjeépítő (albumin, alvadási faktorok) feladatát, az a beteg halálát jelenti. A hepatitis C vírus nem csak a májsejteken szaporodik és nem csak azokat támadja; a nyiroksejtekben is megél, valamint ízületi és bőrpanaszokat, izom- és vesegyulladást is okozhat. Mivel a kórokozó testnedvvel, elsősorban vér útján terjed (érintéssel nem), a betegek nagy százaléka kerül ki tűt használó kábítószeresek közül. Továbbá még ma is vannak, akik vérátömlesztés útján vagy dialízis, netán transzplantáció miatt fertőződtek, mielőtt még felfedezték volna a HCV-t, és bevezették volna a gondos szűrővizsgálatot. A WHO adatai szerint 170 millió fertőzöttről tudnak világszerte.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra