Kevés baba születik, egyre inkább fogynak a magyarok

Közzétette 2024 augusztusának előzetes népmozgalmi adatait a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A számokból az látszik, hogy az előző évhez képest jelentősen felgyorsult a népességfogyás.

2024 augusztusában 6703 gyermek született és 10 009-en haltak meg. 2023 augusztusához képest tehát a születések száma 13 százalékkal csökkent, míg a halálozásoké 1,2 százalékkal nőtt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes népmozgalmi adataiból, amelyeket nemrég tette közzé gyorstájékoztatójukban.

kisbabát cumival nyugtatnak az autóban
Az előző évhez képest jelentősen felgyorsult a népességfogyás. Fotó: Getty Images

Ennyit gyorsult a népességfogyás

Idén augusztusban 1020-szal kevesebb gyerek született, valamint 123-mal több ember halt meg, mint évvel korábban. Így természetes fogyás most 3306 volt, szemben a tavaly augusztusi 2163-mal. Emellett azt is közölték, hogy a múlt hónapban 6710 pár kötött házasságot. Ez 1,9 százalékkal, vagyis 128-cal több, mint egy évvel korábban.

Ilyen volt eddig ez az év

Az idei én első 8 hónapjában egyébként 51 463 gyermek jött világra. Ez 10 százalékkal, vagyis 6017-tel kevesebb a 2023 januárja és augusztusa között regisztrált adatnál. Ezen belül január és március között 9,1, áprilisban 3,3, május és augusztus között pedig 13 százalékkal volt kevesebb az élve születések száma, mint 2023 azonos időszakaiban. A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,37, míg egy évvel korábban ez még 1,52 volt.

2024 augusztusának végéig 83 400-an haltak meg, vagyis 1,4 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. Ezen belül január-februárban 1,1, július-augusztusban pedig 5,1 százalékkal többen, március-júniusban viszont 5,7 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakaiban.

A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 31 937 fő volt, 18%-kal több a 2023. január-augusztusi 27 086 főnél. Ezer lakosra 8,1 élve születés és 13,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,9, a halálozási arányszám 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 január–augusztusában. A természetes fogyás 0,8 ezrelékponttal, 5,0 ezrelékre nőtt. Ezer élve születésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,0 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakának értékét. A házasságkötési arányszám 5,1 ezrelék volt, 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban” – részletezték.

Az elmúlt egy év pedig ilyen

A KSH friss, előzetes adatai alapján 2023 szeptembere és 2024 augusztusa között

  • 79 208 gyermek született, ami 9,5 százalékkal, vagyis 8284-gyel kevesebb, mint az azt megelőző 12 hónapban mért adat;
  • 127 010-en haltak meg, ami 2,2  százalékkal, vagyis 2916-tal kevesebb, mint az egy évvel korábban feljegyzett szám;
  • valamint 49 756 pár kötött házasságot, tehát 3,4 százalékkal, vagyis 1776-tal kevesebben, mint 2022 szeptembere és 2023 augusztusa között.

Az anyaság magányossá tesz?
A barátok elkopása, a kevesebb szórakozási lehetőség, a munka világából való kiszakadás, majd a visszaszokás kihívásai mind-mind az anyaság nehézségei közé tartoznak. Ezek a helyzetek annyira elkeseríthetik az érintetteket, hogy egyes nők életében a magány és az anyaság fogalmai akár szorosan össze is kapcsolódhatnak. Szakemberrel beszélgettünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.