Szemüveg helyett szemfehérje-lencse segíthet látni

A szaruhártya szélein túlnyúló, a szemfehérjét alkotó ínhártyát is fedő kontaktlencsék kiváló alternatívát jelentenek azoknak a betegeknek, akiknél a szaruhártya-rendellenesség nem korrigálható szemüveggel vagy más típusú lencsével.

Az úgynevezett ínhártya-lencsék lényegi tulajdonsága, hogy nagyméretűek és gázáteresztő anyagból készültek, így képesek folyamatosan nedvességgel ellátni a szemet - ez segít a látószerv sejtjeinek megújulásában. A Kalifornia Egyetem (Davis) szemészeinek tanulmánya rávilágít, hogy azok a páciensek, akik érzékenyek a hagyományos kontaktlencsére, de nem szeretnének sebészi beavatkozást, megoldást remélhetnek az említett változattól.

"Jobb látást és kényelemérzetet biztosítanak, mint a kis átmérőjű, gázáteresztő lencsék" - mondta Melissa Barnett társszerző. "Az elmúlt három évben lehetőségünk nyílt rá, hogy segítsünk azoknak a betegeknek, akiknek a látása nem volt megfelelő szemüveg vagy másfajta kontaktlencse használata mellett. Főleg szaruhártya-gondok és súlyos szemszárazság esetén volt erre szükség" - tette hozzá a szakértő.

A vizsgálatban részt vett Karen Polansky korábbi súlyemelő is, akinek tulajdonképpen visszaadta a látását az új felfedezés. Nála egy keratokónusz nevű kórképet állapítottak meg korábban, ami a látást lényegesen torzító degeneratív rendellenesség. Jellemzője, hogy a szaruhártya szövetei elvékonyodnak és kúpszerűen kiemelkednek a felszínből. Oka a szaruhártyát alkotó kollagén szerkezeti eltérése, fő tünetei pedig a homályos, illetve a kettős látás. "A gyenge látás immáron 40 éve keserítette meg az életem. Még csak 25 esztendős voltam, amikor diagnosztizálták nálam. Mivel szemüveget nem hordhattam, ezért mindenféle kontaktlencsét kipróbáltam, de egyik sem vált be. Az ínhártya-lencsékkel végre egész nap jól érzem magam. Lényegesen javult a látásom, főleg éjjel tapasztalok pozitív változást" - mesélte az egykori sportoló.

Az Eye & Contact Lens című szakfolyóiratban publikált tanulmányhoz 63 olyan beteg kartonjait használták föl a kutatók, akik 2009 októbere és 2011 márciusa között kezdték el használni az eszközt. Figyelembe vették az olyan módosító tényezőket, mint a demográfiai adatok, a diagnózis, a korábbi kontaktlencse-viselés és a múltbéli műtétek. "A vizsgált páciensek többsége kényelmesnek és hatékonynak találta az ínhártya-lencsét. Még azok is, akik szaruhártyaheggel élnek" - fejtette ki Melissa Barnett.

Az említett lencsék segíthetnek elsődleges vagy másodlagos szaruhártya-tágulat, szaruhártya-átültetés, szaruhártyahegek, szaruhártya-sorvadás és más degeneratív kórképek fennállásakor. Emellett javíthatják a látást súlyos szemszárazság, Sjögren-szindróma, Stevens-Johnson-szindróma, neuropátiás szaruhártya-gyulladás és egyéb, krónikus gyulladással járó betegségek esetén.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

Némileg csökken a felhőzet, de sokfelé marad a felhős idő. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél időnként megélénkül.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között várható, de a kevésbé felhős tájakon gyenge fagy is lehet. Az ország nagy részén nem vonul át markáns front,

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!