Segíthet a színtévesztőknek az új színkódrendszer

A metró térképén is nehéz eligazodniuk a színvakoknak, de az olyan egyszerű dolgok, mint az érettebb alma kiválasztása a piacon, vagy maga az öltözködés is gondot okozhat.

Egy portugál tervező azonban most új módszer fejlesztett ki, ami megkönnyítheti a színtévesztők és a színvakok életét.

Egyszerű színkódrendszert dolgozott ki a Porto városában élő Miguel Neiva, aki ezzel szinte hőssé vált a színvakok szemében. Bár ő maga nem színvak, egy gyermekkori élmény képezte az úttörő ötlet alapját. "Általános iskolában volt egy színtévesztő barátom, akit állandóan gúnyolták a gyerekek" - mesélte. Neiva ezért mára kidolgozta az általa ColorADD-nek nevezett, alapszíneken alapuló rendszerét. Az elsődleges színeket különböző tört vonalak vagy éppen háromszögek szimbolizálják.

Egyébként a férfi lakosság körülbelül 8 százalékát érinti ez az állapot, míg a nők körében nagyon ritka, mindössze 1 százalékuk színvak vagy színtévesztő.

A rendszer annyira bevált, hogy még a portói Sao Joao Kórház, az ország legnagyobb kórháza is használja. "Volt már pár eszköz, amivel egyesek megpróbáltak segíteni a színvak embereken, de ez a rendszer egy teljesen új irányból közelíti meg a problémát" - állította Fernando Falcao Reis, a kórház igazgatója.

Az új eljárás használata egyébként korlátlan. A metró térképétől kezdve Neiva szerint még a festmények színkódolására is használható. "Nem gondoltam, hogy milyen projekt lesz, vagy hogy ennyire befolyásolja majd az emberek életét. De ez az egyetlen módja, hogy megszűnjön a színvak emberek elleni diszkrimináció" - tette hozzá a módszer kidolgozója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.