Akadálymentesít, vakokat segít az egyik nagy barkácsáruház

Kísérőket biztosít a látássérültek számára áruházaiban a Praktiker országszerte. Két évvel ezelőtt vezette be a szolgáltatást a barkácslánc a Fehér Bot napján. A kezdeményezés mintegy 36 ezer embernek könnyítheti meg az életét, ennek ellenére - tudtukkal - más áruházlánc még nem csatlakozott a felhíváshoz - olvasható az erről kiadott sajtóközleményben.

Magyarországon csaknem 36 ezer látássérült embernek jelent nehézséget a bevásárlás, ők azok, akik csak segítséggel tudnak hozzájutni a mindennapos árucikkekhez. Általában a legközelebbi, megszokott üzleteket járják, ahol biztos segítségben bízhatnak. A barkácsáruház két évvel ezelőtt, a Fehér Bot napján indította el kezdeményezését, hogy személyi kísérőket biztosít a látássérültek számára is. Tudatosan választották azt a megoldást, hogy nem sípoló rendszert, vezetősávokat vagy Braille-írást használó polccímkéket használnak, ugyanis a legjobb megoldásnak továbbra is a közvetlen emberi segítségnyújtást tartják.

Az elmúlt két esztendőben elsősorban szerszámokat, a fürdőszoba kellékeit, illetve a főzéshez, takarításhoz nélkülözhetetlen eszközöket keresték azok a látássérültek. Tapasztalatok szerint a látássérültek sokáig elkerülték a nagy áruházakat, hiszen a hatalmas térben és a több tízezer árucikk között sokszor még a látó emberek is nehezen igazodnak ki. A látássérültek érdekvédelmi szakemberei szerint azonban a látássérültek között is igény mutatkozik a barkácsáruházak széles kínálatára és kedvező áraira, ugyanis a vakok és gyengénlátók is szeretnek barkácsolni, otthont szépíteni.

A felajánlás értelmében a Praktiker a Magyar Vakok és Gyengénlátók Szövetsége számára átadta az áruházvezetők névsorát és telefonszámait, hogy a látássérültek mindig személyesen tudjanak segítséget kérni. Az áruházvezető feladata, hogy kijelölje azt a dolgozót, akinek képzettsége és személyisége alkalmas arra, hogy körbevezesse a látássérültet az áruházban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.