A fantasztikus félvak íjász: világcsúcs és olimpiai arany

Az egész világ csodálattal nézte, ahogy egy fiatal dél-koreai íjász 699 pontot lőtt a londoni olimpián, új csúcsot állítva fel ezzel. Az eredményt még különlegesebbé teszi, hogy Im Dong-Hyun a bal szemére szinte teljesen vak.

A 26 éves sportoló már kétszeres olimpiai bajnok és idén is szeretné megszerezni az aranyérmet íjászatban.

Im Dong-Hyun mindkét szemére rövidlátó, a bal szemére pedig szinte teljesen vak: 10-szer közelebb kell a szeméhez tartani valamit, hogy ugyanúgy el tudja olvasni, mint egy tökéletesen látó személy. Ennek ellenére, semmi gondja nincs azzal, hogy a 122 cm átmérőjű, 70 m-re lévő célt eltalálja a versenyeken.

"Nincs se fehér botom, se vakvezető kutyám. Nagyon kellemetlen, ha az emberek sérültnek neveznek" - mondta a sportoló egy interjúban. "Egyáltalán nem tartom jónak, hogy a látásom miatt érdeklődnek ennyien irántam."

Im Dong-Hyun elmondta, hogy versenyeken úgy látja a célt, mint egy impresszionista festményt: nincsenek éles határok, csak foltok. "Amikor célzok, csak a színeket figyelem."

A sportoló nem szeretné sem lézeres szemműtétnek alávetni magát, sem szemüveget vagy kontaktlencsét nem akar viselni - mint mondja, ragaszkodik ahhoz, hogy "inkább érezze, semmint lássa a nyílvesszőt."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.