Mitől lehet irritált a bőr?

Bőrpirosodás, viszketés, húzódás, szárazság, hámlás, esetleg égő érzés vagy gyulladás: az érzékeny bőrű embereknél számtalan, normál esetben ártalmatlan külső hatás is kiválthatja ezeket a kellemetlen tüneteket.

Az érzékeny bőr jellemzője ugyanis, hogy a védekezőképessége meggyengült, emiatt pedig jobban ki van téve a különböző vegyszereknek, kórokozóknak, szennyeződéseknek, sőt az időjárás vagy a természeti környezet ártalmainak is. Érdemes áttekinteni, melyek a bőr irritációjáért leggyakrabban felelős tényezők.

1. Szappan

A listavezető a szappan és a víz, ezek együttes használata esetén ugyanis csökken a bőr lipidtartalma, gyengül természetes védőrétege. A gyakori szappanos kézmosás, a mosogatás, a tusfürdő és habfürdő használata következtében a bőr eleinte inkább száraz és kicserepesedettnek tűnik, hosszabb távon azonban előfordulhat, hogy valóban ki is repedezik olyannyira, hogy vérezhet is. Problémás területről van szó, mert a rendszeres, alapos kézmosás ugyanakkor a fertőzések megelőzésének egyik legfontosabb eleme. Tanácsos tehát a hagyományosnál kíméletesebb tisztálkodó termékekkel kísérletezni, és ügyelni a rendszeres hidratálásra.

2. Tisztítószerek

A háztartási tisztítószerekre fokozottan igaz mindaz, amiről az imént szó volt: a súroló-, mosogató-, mosószerekben, a bútor- és ablaktisztítószerekben mind találhatók olyan vegyi anyagok, amelyek irritálhatják a bőrt. A problémák ellen viszonylag könnyen védekezhetünk, ha gumikesztyűt húzunk a takarításhoz, mosogatáshoz, mosáshoz.

A szappan kiválasztásánál fontos szempont hogy hidratálja is a bőrt

A szappan kiválasztásánál fontos szempont hogy hidratálja is a bőrt

3. Rossz ruhaviselet

Egyes anyagok viselete (ilyen például a gyapjú) igen problémás lehet mindazok számára, akik az atópiás dermatitsz (ekcéma) nevű, gyakori bőrbetegségben szenvednek, amely a bőr túlzott szárazságával járó, krónikusan fennálló bőrgyulladás. Általában igaz, hogy a szintetikus anyagokat rosszabbul viseli a bőr, ezért érdemes a pamutruhákat előnyben részesíteni. Ismert az is, hogy bizonyos emberek fokozott érzékenységgel reagálnak a latex nevű anyagra, amely számos rugalmas ruhadarab és óvszertípus összetételében szerepel, de szerencsére léteznek latex-mentes alternatíváik.

4. Forróság, napfény

Az érzékeny bőr számára a nyár különös próbatétel lehet. A meleg idővel járó izzadás felerősítheti a bőrproblémákat: az izzadságnak leginkább kitett bőrfelületek könnyen kipirosodnak, kidörzsölődnek. A napsugárzás ismert káros hatásai is fenyegetik az érzékeny bőrt, így az érintettek számára fokozott napvédelem ajánlott. Fontos tudni azonban, hogy a napvédő krémek egyes összetevői is kiválthatnak irritációt. Ezek közül a leggyakoribb a para-amino-benzoesav (PABA): ha arra gyanakszunk, hogy a naptej vált ki nálunk allergiás reakciót, érdemes valamilyen PABA-mentes készítmény után néznünk.

5. Nem megfelelő arcápoló szerek

Mély pórusai miatt az arcbőr különösen érzékeny terület: ha bizonyos arcápoló, ránctalanító krém, bőrradír vagy arclemosó hatására égető vagy csípő érzést tapasztalunk, biztosak lehetünk benne, hogy rosszul választottunk. Keressünk helyette olyan termékeket, amelyeket kifejezetten az érzékeny bőr igényeit szem előtt tartva fejlesztettek ki , ezért nem tartalmazzák az irritációért leggyakrabban felelős illat- és színanyagokat és egyéb összetevőket, valamint megvédik a bőrt az irritációt kiváltó külső hatásokkal szemben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!