Vonalkódokkal hallgatják le a rákos sejtek kommunikációját

A rákgyógyítás területén dolgozó kutatók időnként egészen meglepő húzásokkal állnak elő. Most az az ötletük támadt, hogyha a bolti forgalomba kerülő termékeket meg lehet jelölni vonalkóddal, miért ne tehetnének valami hasonlót a rákot okozó fehérjékkel. Úgy tűnik, hogy az elképzelésük bejött.

A biokémiai folyamatok színekkel való megjelölése lehetővé teszi a sejtek kommunikációs hálózatának mélyreható vizsgálatát molekuláris szinten is. Ez pedig közelebb visz a betegség gyógyítására kidolgozott új kezelésekhez és beavatkozásokhoz - állítják atlantai kutatók a Science Daily tudósítása szerint .

vonalkódos sejtek
A képen különböző színű "bioszenzoros vonalkódokkal" megjelölt sejtek és térbeli mintázatok láthatók. Fotó: Jr-Ming Yang és Chuan-Hsiang Huang - Johns Hopkins Medicine

Az első vonalkód 1974-ben jelent meg egy rágógumicsomagon. A mára már mindenütt elterjedt rendszer lehetővé tette a gyártók, a kiskereskedők és a fogyasztók számára a termékek és anyagok gyors, hatékony azonosítását, jellemzését, helymeghatározását és nyomon követését. A tudósoknak sikerült valami nagyon hasonlót bemutatni.

Figyelnek és elemeznek

A Cell című folyóirat online felületén nemrégiben közzétett tanulmányban a Johns Hopkins Egyetem és a mellette működő egészségügyi központ kutatói bemutatták, hogyan lehet a "vonalkód" módszert (ahogy ők nevezik) molekuláris szinten is kivitelezni. Azt vizsgálták, hogy a rákos sejtek hogyan "csevegnek" egymással sajátos "vonalkódjaik" segítségével, amelyek minták és színek kombinációiból állnak, és amelyek mindegyike a kommunikációs hálózat egy adott biokémiai aktivitásához kapcsolódik.

"Amikor a rákos sejtek kommunikálnak, számos fehérje folyamatosan változtatja az egymással való kölcsönhatások módját. Ezt a jelátvitelt nehéz volt hagyományos módon tanulmányozni, ezért olyan módszerre volt szükségünk, amely egyszerre képes leképezni, nyomon követni és elemezni mindent, ami a hálózatban történik, feltárva a tevékenységek közötti valódi kapcsolatokat" - írta a tanulmány vezető szerzője, Chuan-Hsiang (Bear) Huang, a Johns Hopkins Egyetem Orvosi Karának patológusa az egyetem híroldalán .

A sejtfehérjék funkcióinak tanulmányozására korábban már használták a genetikailag kódolt fluoreszcens bioszenzorokat . Ezekkel megfigyelhették például a rákos sejtek jelátviteli tevékenységét. A bioszenzorok fluorofórral világítanak, ami azt jelenti, hogy olyan fluoreszcens molekulákat használnak, amelyek egy bizonyos hullámhosszúságú fényenergiát elnyelnek, majd egy hosszabb hullámhosszúságú fényt bocsátanak ki. Azaz más az elnyelt és a kibocsátott fény színe. A megjelölt fehérjetöredékek, és minden szín egy adott aktivitáshoz kapcsolódik a sejtben. A kutatók fluoreszcens mikroszkóp segítségével az érzékelők által mutatott színek típusát, helyét és intenzitását leképezve pontosan és precízen dokumentálhatják a különböző sejtterületeken működő fehérjéket.

"Például a színek intenzitásának változásai, a sejteken belüli elhelyezkedésük és az egyes színek aránya megmutatja a vizsgált fehérjék aktivitási szintjét, továbbá azt is, ahogy azok valós időben kölcsönhatásba lépnek egymással" - mondta Huang.

A kutató szerint azonban a fluoreszcens bioszenzorok hasznossága korlátozott volt, amikor olyan összetett rendszert kellett nyomon követniük, mint a rákos sejtek kommunikációs hálózata. Ennek az volt az oka, hogy a különböző bioszenzorok színe gyakran nagyon hasonló volt, és nem lehetett megkülönböztetni őket egymástól, amikor együtt képezték le őket. Ráadásul a korábbi eljárások gyakran bizonytalan adatokhoz vezettek és nagyon sok munkával jártak.

Minden egyes sejt más vonalkódot kap

Huang és kollégái ezeket a problémákat úgy hidalták át, hogy különböző színű és lokalizációs mintázatú fluoreszcens fehérjéket kombináltak, hogy ezzel "bioszenzor-vonalkódokat" hozzanak létre. Azaz olyan eszközöket alkottak, amelyekkel nagyobb számú bioszenzor azonosítható és sok különböző fehérje, köztük a rák kialakulását irányító fehérjék követhetők egyszerre.

"Ahhoz, hogy több jelzőfehérje aktivitását párhuzamosan nyomon követhessük, a különböző bioszenzorainkat egyedi sejtekben specifikus vonalkódokkal párosítjuk, majd időzített mikroszkópiával összekeverjük és leképezzük őket. Mivel minden egyes sejtnek más-más vonalkódja van, ezt a módszert arra is használhatjuk, hogy a keverékben lévő különböző sejtpopulációkat azonosítsuk, és megvizsgáljuk, hogyan kommunikálnak egymással" - mondta Huang.

A rákról köztudott, hogy egyetlen rendellenes sejtből kiindulva jön létre. Ha pontosan értenénk, hogy az eredeti hiba hogyan keletkezik, sokkal nagyobb eséllyel tudnánk gyógyítani a daganatos betegségeket. Talán most közelebb jutottunk a megfejtéshez.

A kutató elmondta, hogy a képeket egy gépi tanulási rendszerrel elemzik, amelyet a tanulmány társszerzője, Wei-Yu Chi hozott létre. "A mesterséges intelligenciával történő elemzés lehetővé teszi számunkra, hogy a vonalkódokat órák helyett másodpercek alatt olvassuk le, ami döntő lépés ahhoz, hogy lássuk, hogyan kerül szinkronba a különböző fehérjék aktivitása az idő múlásával" - magyarázta Chi.

"A bioszenzoros vonalkódok segítségével reményeink szerint minden eddiginél átfogóbb képet kaphatunk arról, hogy az onkogének [a rákos sejtek kialakulását elindító gének] hogyan befolyásolják a rákos sejtek közötti, valamint más hálózatokkal, például az immunrendszer által használt hálózatokkal való kommunikációt. Ezek az eredmények pedig segíthetnek új beavatkozások és kezelési módok kialakításában"- tette hozzá Huang.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!