Nincs gyermek intenzíves ellátás a szolnoki kórházban

Gyakorlatilag összeomlóban van a Szolnoki Hetényi Géza Kórház a humánerőforrás-hiány miatt - írja friss Facebook-bejegyzésében Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő.

A szolnoki Hetényi Géza Kórházban nemcsak ideiglenesen, a nyári szabadságolások idején akadozik az egészségügyi ellátás, hanem humánerőforrás-hiány miatt is - olvasható Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő nemrégiben közzétett Facebook-posztjában . 

A humánerőforrás-hiány miatt egyre több hazai kórházban akadozik az ellátás. Képünk illusztráció. Forrás: Getty Images

Kunetz ebben egy határozatot is idéz, miszerint "a Kórház rendelkezésére álló feltételek mellett olyan műtét nem végezhető, mely előreláthatólag gyermek intenzíves ellátást igényel." Az erre szoruló gyermekeket olyan intézményekbe kell szállítani, amelyek körülbelül másfél, két órányi távolságra vannak.

Ami a szakember szerint azt is jelenti, hogy gyermek intenzíves ellátás hiányában nemcsak a tervezett, hanem az akut sebészeti, fül-orr-gégészeti, baleseti sebészeti ellátást sem tudják egy-egy súlyos esetben biztosítani. Azt is megemlíti, hogy "az intézményben a szülészeti és a neurológiai, valamint a stroke ellátás már eddig is akadozott, és ez így is marad ebben a hónapban is".

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet  oldalán egyelőre nem találtunk hivatalos tájékoztatást az említett helyzetről. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!