Rákbetegnek hazudta magát, hogy indulhasson a pókervébén

Végstádiumú vastagbélrákra hivatkozva gyűjtött adományokat egy amatőr pókerjátékos, hogy finanszírozni tudja nevezési díját a World Series of Poker Las Vegas-i főtornájára. Utólag bevallotta, hogy valójában hazudott az állapotáról.

A 37 éves Rob Mercer idén júniusban regisztrált a GoFundMe adománygyűjtő oldalra, hogy támogatásokat gyűjtsön a versenyen való indulásra, ezzel megvalósítva álmát. Profilján azt írta, négyes stádiumú vastagbélrákkal küzd – írta meg a Las Vegas Review-Journal. A július 3-án kezdődött No-limit Hold’em World Championship nevezési díja 10 ezer dollár volt, és összesen 10 043 versenyző vett részt a megmérettetésen. Köztük Mercer, aki végül a különböző felajánlásokból hozzávetőleg 30 és 50 ezer dollár közötti összegre tett szert. Ugyanakkor néhány óra után ki is esett a tornáról, így pénzdíjat nem vihetett haza.

Az amatőr játékos egészségügyi állapotával kapcsolatban már a verseny előtt is, illetve azóta is számos kétség támadt a pókerkedvelők körében, kedden pedig a férfi maga vallotta be a Las Vegas Review-Journalnak nyilatkozva, hogy hazudott. Mercer ugyanis úgy véli, diagnosztizálatlan emlőrákja van, és állítása szerint mára napi 18 órán keresztül csak ágyban fekszik, olyannyira legyengült. Amiatt állította mégis azt, hogy vastagbélrákkal küzd, mert zavarban érezte magát, hogy egy olyan betegsége lehet, amely a férfiak körében kevésbé gyakori. „Hazudtam arról, hogy vastagbélrákom van. Nincs vastagbélrákom. Csak azért mondtam ezt, hogy palástolni tudjam az állapotom” – fogalmazott a lap megkeresésére.

Hozzátette, tisztában van azzal, hogy amit tett, helytelen volt. Mindazonáltal a kapott adományokat senkinek sem szándékozik visszafizetni. Mint mondja, a pénzt azért kapta a támogatóktól, mert betegnek hitték, és bár nem vastagbélrákos, úgy gondolja azonban, hogy emlőrákkal küzd. Ezért tehát jogosnak érzi, hogy felhasználta a kapott támogatásokat, beleértve például azt is, hogy édesapjával térítésmentesen lakhatott a Bellaggio szálloda egyik lakosztályában a verseny ideje alatt. Mercer megerősítette, hogy a GoFundMe egyik képviselője megkereste amiatt, mert megsértette az oldal szolgáltatási feltételeit. A GoFundMe emellett szerdán arról értesítette a férfi gyűjtésébe beszálló felhasználókat, hogy biztosítani fogja felajánlásaik visszatérítését.

A World Series of Poker egyelőre nem adott ki hivatalos állásfoglalást az ügyben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!