Rák ellen: személyre szabott vakcina jöhet

Szakértők szerint a rák személyre szabott vakcinájával kapcsolatos kutatások nagyon izgalmasak! Az új tanulmány szerint az immunrendszer megtanítható arra, hogy harcoljon a bőrrák ellen.

A testre szabott rák elleni vakcinák kutatásának célja, hogy az egyéni genetikai hibákat figyelembe véve alkossák meg a gyógyszereket. A Science folyóiratban publikáltak szerint a három emberen végzett tesztek eredményei arra jutottak, hogy az immunrendszert „be lehet tanítani” arra, hogy harcoljanak a melanomás sejtek ellen!

A kutatók véleménye szerint megtették az első lépést afelé, hogy később személyre szabott rákvakcinát állítsanak elő. Az angol Cancer Research üdvözölte a kutatást, de arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyon korai stádiumról beszélünk. A kutatás egyik eleme volt, hogy az egészséges bőrsejteket UV fénynek tették ki, amik ezáltal átalakultak melanomává, ami károsítja a DNS-t.

Kulcsszerepben a neoantigén

A neoantigének olyan fehérjék, melyek genetikai mutáción mentek keresztül a daganatos sejtekben. Ennek okán különböznek az egészséges sejtekben találhatóktól. Ezek a neoantigének egyébként úgy viselkednek a sejtek felszínén, mint egyfajta genetikai zászlók. A kutatócsoport analizálta azokat a genetikai mutációkat, amik előreláthatólag olyan zászlóként viselkednek, amik a rákos sejteket jelzik. Ezt követően számítógépes algoritmussal elemezték azokat a neoantigéneket, amelyek a legjobb célpontjai lehetnek a vakcinának.

A méhnyakrák már ma is megelőzhető HPV elleni oltással. Ki kaphatja, hogyan hat, elérhető-e a rákszűréseken? Itt mindent megtudhat!

A már említett három, előrehaladott állapotban lévő daganatos beteg személyre szabott vakcinát kapott. Őket egyébként korábban ipilimumab gyógyszert alkalmazó terápiával kezelték. Az egyik beteg elindult a gyógyulás útján és tünetmentes lett, a másik beteg daganata stagnáló állapotba került, a harmadik betegnek pedig egy hónap elteltével elkezdett zsugorodni a daganata. A kutatócsapat ebben a szakaszban vizsgálta meg a vakcina biztonságosságát és azt, hogy az provokál-e immunválaszt. Mindkét esetben sikeresnek ítélték a teszteket.

Az új kutatások nagy előrelépést jelenthetnek a melanoma gyógyításában

A betegek jól reagáltak a kezelésre!

A csapat egyik kutatója, Dr. Gerald Linette azt mondta, hogy "nagyon biztatónak találják mindhárom betegnél a melanoma neoantigének ellen irányuló immunválaszt". Eredményeik még kezdeti stádiumban vannak, de úgy gondolják, hogy a vakcina terápiás hatású lehet. Bár ez az eredmény közelebb visz ahhoz, hogy a kutatók személyre szabott immunterápiákat dolgozzanak ki, számos tényező akadályozza munkájukat. Már a kezdetekkor megfelelő klinikai vizsgálatokra van szükség. Emellett nagyon költséges az eljárás, és minden egyes személyre szabott vakcina kidolgozásához három hónapra van szükség.

Ha ez a megközelítés sikeresnek bizonyul, akkor más erősen mutálódó rákfajták – például tüdőrák – esetében is hasznos lehet a vakcina.

Ígéretes kezdetek

A személyre szabott vakcinás gyógyítás olyan esetekben is ígéretesnek tűnik, mint a mell-, petefészekrák esetében a BRCA mutáció. Dr. Alan Worsley, a Cancer Research UK kutatója szerint, egy nagyon ígéretes, de nagyon korai stádiumú kutatásról van szó. „Jelen pillanatban nem egyértelmű, hogy mennyire hatékony ez a fajta immunterápia a rákos sejtek elleni harcban, de a kutatás ígéretes abban a tekintetben, hogy olyan vakcinákat állítsanak elő, amelyeknek célja, hogy minden betegnek egyénileg készüljön ellenszer a daganatos megbetegedésére.”

Forrás: www.bbc.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.