Hatszor több nőt hagynak ott a rák diagnózisa után

A rák diagnózisa nemcsak az egyének életét boríthatja fel, de ugyanúgy tönkreteheti a párkapcsolatot is, mely szakítással, válással végződhet.

Egy amerikai vizsgálat során rákbetegeket és szklerózis multiplextől szenvedőket vizsgáltak, és a kutatásból az derült ki, hogy hatszor annyi nőt hagynak el - miután a végzetes diagnózis kiderül -, mint férfit.

A tanulmány egyik szerzője dr. Marc Chamberlain, a seattle-i Cancer Care Alliance vezetője, aki a today.com-nak a következőt nyilatkozta: "Ugyan találtunk olyan nőket is, akik elhagyták férfi partnerüket, de azért a különbség jelentős." Számszerűen ez annyit tesz, hogy míg az amerikai válókeresetek válóoka az esetek 20,8 százalékában az asszony súlyos, gyógyíthatatlan betegsége, addig csak 2,9 százalékban a férfi megbetegedése.

Lehet, hogy ez a 2009-es vizsgálat a férfiakat úgy mutatja be, mint akik életképtelenek egy ilyen helyzetben, és sokkal inkább alkalmasak a másikról való gondoskodásra, mint a másik gondozására, de van rá magyarázat: "A férfiaknak az egy kihívás, már a stressz és a szervezés szempontjából is, hogy olyan embert gondozzanak, akinek súlyos betegsége és a kezelésekkel összefüggő tünetei vannak" - mondta Chamberlain, aki szerint a férfiak ráadásul nem érzik át annyira a kölcsönös egymásra utaltságot, mint a nők.

Önnel vagy családtagjával is hasonló történt? Esetleg éppen az ellenkezőjét tapasztalta? Írja meg nekünk, beszélgessünk róla! Ide várjuk leveleiket: [email protected]

Annak ellenére, hogy a szóban forgó kutatás során nem vizsgálták a párkapcsolatok minőségét a diagnózis előtt, mégis úgy tűnik, hogy a régebbi, mélyebb kapcsolatok erősebbnek bizonyulnak a rossz hír után is. Ez a tény azonban megnyugtató, hiszen a rákbetegek társas támogatása legalább annyira fontos, mint maga a daganatterápia.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!