Az ezredik sugársebészeti agyműtétet végezték el Debrecenben

Az ezredik gamma sugársebészeti beavatkozást végezték el az ország egyetlen "dedikált agyi gamma sugársebészeti centrumában", a Debreceni Egyetemen (DE) - jelentette be Bognár László professzor, az idegsebészeti klinika igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.

Fülesdi Béla egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) elnökhelyettese elmondta: a gammasebészeti központ új perspektívát nyitott az agysebészetben: egyrészt lerövidíti a kezelési időt, másrészt új életminőséget jelent a betegeknek.

Bognár László professzor hozzátette: a sugársebészeti eljárás nagy előnye, hogy azzal olyan agyi áttétek és elváltozások is orvosolhatók, amelyek hagyományos idegsebészeti beavatkozással nem érhetők el.

A gammasebészeti központ három évvel ezelőtti indításakor azt tervezték, hogy évente 200 beavatkozást végeznek. Ezt sikerült 300 fölé emelni, így már ezernél több műtétet végeztek a gammakéssel - magyarázta a professzor.

Az MTI érdeklődésére hozzátette: évi 600 beteget tudnának a teljes kapacitást kihasználva ellátni, ennek "az egészségpolitika szab határt".

A gammakés nagy hatékonysággal alkalmazható az agyi áttéteknél, ugyanis a berendezéssel az agy legrejtettebb zugában lévő daganatot is el lehet érni - mondta Bognár László.

A beteget a vizsgáló orvosa küldi konzultációra a gamma sugársebészeti centrumba. Olyan programozással történik a beteg előkészítése, hogy gyakorlatilag nincs várólista - tette hozzá az agysebész.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájakon már megjelenik némi felhőzet, melyből a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé hűl le a levegő. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!