Az alkohol is fokozza a mellrák esélyét

Azoknak a kamasz lányoknak, akiknek a családjában előfordult melldaganat, fiatal felnőttként nagyobb lesz az esélyük a jóindulatú mellelváltozásokra, és az alkoholfogyasztás tovább növeli az esélyüket a betegségre - erősítette meg a Washington Egyetem St. Louis-i orvosi karának kutatása.

A fiatalabb korosztállyal foglalkozó vizsgálat 1996-ban vette kezdetét, 50 amerikai állam területéről több mint 9000 fiatal lány bevonásával. Mindegyikük édesanyja részt vett az Ápolónők Egészségügyi Felmérésének második részében. Az alapkérdőív kitöltésekor az életkoruk 9 és 15 év között mozgott. Az ezt követő öt évben nyomon követő kérdőívekre kellett válaszolniuk. 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben pedig rögzítették a családi anamnézisüket, alkoholfogyasztási szokásaikat, magasságukat, súlyukat, derékbőségüket, az első menstruációt és más olyan tényezőket, melyek befolyásolják a mellrák kialakulásának kockázatát.

"Kutatásunk során megkíséreltük kideríteni, milyen hatással van az alkohol azon nők szervezetére, akiknek a családjában már előfordult mellrák és jóindulatú mellelváltozás, azokhoz képest, akiknek a felmenői nem szenvedtek hasonló betegségekben. Azoknál láttunk erőteljesebb összefüggést, akiknél már volt hasonló betegségre példa a vérrokonok körében" - fejtette ki Colditz.

A Cancer című folyóiratban megjelent kutatási anyag az elsők közt vizsgálta meg az alkohol hatását a tinédzserek mellbetegségeinek kockázatára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!