Alapjaiban változhat meg a rákkezelés

Több mint ezer kutató munkájának eredményeképpen elkészült az eddigi legátfogóbb ráktérkép, amely új alapokra helyezheti a daganatos betegek kezelését.

Az elmúlt húsz évben közel duplájára emelkedett a rákos megbetegedések száma, 2040-ben pedig várhatóan mintegy 29-37 millió embernél alakul majd ki valamilyen rosszindulatú daganat - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) napokban közzétett jelentésében . Az aggasztó számok tudatában még nagyobb súlya van annak a felfedezésnek, amelyet a közelmúltban tettek közzé a Nature című tudományos folyóiratban. A lap szerint több mint ezer kutató hosszas munkával megalkotta a daganatos megbetegedések eddigi legösszetettebb profilját, amely szinte teljes képet alkot erről a rendkívül összetett betegségcsoportról.

Kikapcsolják a rákot az új gyógyszerek A molekuláris diagnosztika fejlődése, különösen az úgynevezett "újgenerációs szekvenálás" olyan mértékű áttörést jelent a rákgyógyításban, mint a röntgen feltalálása. Segítségével az egyes betegek szintjén feltérképezhetők, és célzottan támadhatóak a daganat mögött álló molekuláris genetikai elváltozások. Tíz-húsz éven belül a legtöbb rákbeteget már ezekkel a modern, célzott gyógyszerekkel kezelhetik. Kattintson a részletekért!

Sokkal korábban felismerhető lesz a rák

A The Pan-Cancer Analysis of Whole Genomes Consortium (PCAWG) néven futó projektben 2658 daganattípus genetikai kódját sikerült teljes egészében feltérképezni. Így lehetővé vált, hogy az érintett daganattípusban szenvedők személyre szabott terápiát kaphassanak, amely jóval hatékonyabb a rákra általánosan használt kezelési módoknál. Emellett a betegség is korábban felismerhető lesz a segítségével, amely szintén jelentősen növeli a gyógyulás esélyét.

Az eddigi legátfogóbb ráktérképet készítették el a kutatók. Fotó: iStock
Az eddigi legátfogóbb ráktérképet készítették el a kutatók. Fotó: iStock

A daganat hátterében általában valamilyen genetikai mutáció áll: ebből sok ezer típus ismert, és egy beteg szervezetében is négy-öt ilyen elváltozást szoktak azonosítani. A BBC-nek nyilatkozó kutató szerint a projekt egy olyan, százezer darabos kirakóhoz hasonlítható, amelynek a 99 százaléka eddig hiányzott. Egy 37 ország kutatóinak részvételével lezajlott tudományos projekt azonban a kirakós minden darabját a helyére illesztette.

Mivel ezek a mutációk a daganat gyenge pontjai is egyben, a személyre szabott terápiákkal ezeket célozhatják meg a kutatók. A projekt viszont arra is rávilágított, hogy az esetek 5 százalékánál nem tudtak diagnosztizálni daganat kialakulásáért felelős mutációt, ennek okai további vizsgálatokat igényelnek.

Kifejlesztettek továbbá egy karbonos kormeghatározáson alapuló eljárást is, amellyel kimutatták: a genetikai mutáció évekkel, sőt akár évtizedekkel azelőtt kialakult, hogy a daganatot diagnosztizálták volna. Ez pedig az első lépés lehet olyan diagnosztikai eljárások kifejlesztése felé, amelyekkel az eddigieknél sokkal korábban felismerhető a rák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!