A petefészekdaganat így mutatható ki

A petefészekdaganat gyakori, és sajnos gyors progressziót mutat, kezdeti stádiumban pedig nem ad jellegzetes tüneteket. De számos diagnosztikai lehetőség van rá, hogy a nőgyógyász időben kimutassa.

Amikor petefészekrákról beszélünk, nem csupán egyetlen fajtára gondolunk, ugyanis számos szövettani altípusa van - az agresszív típus mellett létezik lassan kialakuló és növekvő is. Kialakulásában - főként az agresszív típusnál - kiemelt szerepet játszik a genetikai tényező, ezért ha a családjában, a szülőknél vagy a nagyszülőknél volt hasonló daganatos megbetegedés (petefészekrák vagy emlődaganat - előfordulhat, hogy ha az egyik kialakul, a másik is megjelenik a szervezetben), lényeges megbeszélni a szűrővizsgálat (a markerek vizsgálatának) elvégzését a nőgyógyásszal, hogy kiderüljön, alacsony vagy magas kockázatú csoportba tartozik-e. Akik 35 éves kor felett szültek, nem szoptattak, illetve a menopauzában lévő, 50 év feletti hölgyek szintén érintettek lehetnek, ezért az ő esetükben is indokolt a szűrés - mondta el Dr. Hernádi Balázs, a Nőgyógyászati Központ szülész-nőgyógyásza.

Számos diagnosztikai lehetőség van arra, hogy a nőgyógyász kimutassa vagy éppen kizárja a betegséget
A nőgyógyász ki tudja mutatni vagy éppen képes kizárni a betegséget

Komplexen: UH, CT, MR, LSC

Bár a petefészekrák szűrési módszere még nincs pontosan kidolgozva, nem áll rendelkezésre megfelelő, minden típusra hatékony módszer, komplexen, hüvelyi ultrahanggal , a tumormarkerek laborvizsgálatával és gyanú esetén képalkotó eljárásokkal pontos képet kaphat a szakorvos:

  • A hüvelyi ultrahang-vizsgálat hasznos a petefészekrák felismerésében és akár a jó és rosszindulatú daganatok közötti különbségtételben is.
  • Léteznek különböző tumorjelző markerek (CA125 és HE4 együttes szintje), melyek hasznos információkat adnak az orvosnak. Ezeknek a molekuláknak a szintje - főként a CA125-é - nemcsak petefészekrák esetében emelkedhet meg, sőt olykor rákos megbetegedéstől függetlenül is kimutatható, ezért önmagukban nem diagnosztikus értékűek!
  • A laparoszkópos beavatkozás (LSC) segítségével a tumorból vett szövetminta alapján megállapítható, hogy a szövetburjánzás jó vagy rossz indulatú-e, azon belül pedig milyen típusú.
  • CT- és MR-vizsgálatokkal főként a betegség stádiumára vonatkozó adatokat kap a kezelőorvos.

A terápia hatékonysága

A petefészekrák megállapítása után a hasi explorációs műtét során eltávolításra kerül a daganat, valamint az érintett szövetek is. Cél a látható daganatmentesség elérése, emellett kemoterápia , sugárkezelés és egyéb onkológiai gyógyszerek alkalmazása is indokolt lehet.

A kezelés láthatóan nem csupán a műtétet jelenti - hangsúlyozza a Nőgyógyászati központ orvosa. Szükség van adott esetben a beavatkozás előtti (preoperativ) vagy utáni (posztoperatív) kezelésre is. Lényeges eleme a kezelésnek a terápia tervének összeállítása, amely a cél elérésében segít a kezelőorvosnak és a páciensnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

májvédő italok
A legjobb italok a máj egészségéért – Mutatjuk, mi segíthet a vízen kívül
éjszakai lábgörcs
Ez segít, ha begörcsöl a lábad éjszaka – Íme a leggyakoribb kiváltó okok
banán
Ne vedd meg a banánt, ha ezt látod rajta – Nem csak a színe számít a szakértők szerint
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
vérnyomáscsökkentés
Csodát tesz a vérnyomással ez a nassolnivaló – Ennyit kell enni belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +12 °C

Napos, alapvetően száraz idő várható gomolyfelhőkkel. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Délután 22 és 26 fok közötti értékeket mérhetünk.Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Kedden anticiklon határozza meg időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat lábnyomát látod? – Keveseknek sikerül a 10/10 Képről nem olyan nehéz felismerni a különféle állatfajtákat. De vajon a lábnyomuk alapján is be tudod azonosítani őket? Teszteld a tudásodat!
kvíz
A kutya nem ehet főtt tojást. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered az ember legjobb barátját! Csokoládé, hagyma vagy tej: vannak ételek, amelyek ártalmatlannak tűnhetnek, mégis komoly veszélyt jelenthetnek a kutyák számára. Teszteld a tudásodat, és derítsd ki, felismered-e a leggyakoribb kockázatokat!