A házasság a ráktól is megóvhat

Egy norvég kutatás szerint az agglegényeket a házasoknál kétszer nagyobb veszély fenyegeti, hogy rákos megbetegedésben hunyjanak el.

Negyven év halálozási adatait összevetve jutottak a szakemberek arra a felismerésre, hogy azok a férfiak és nők, akik soha nem voltak házasok, az átlagnál kétszer gyakrabban haltak meg a 13 leggyakoribb daganattípus - köztük a tüdő-, a mell- vagy a prosztatarák - valamelyikében. Leginkább a hetven éven felüli férfiak voltak érintettek, és a veszélyeztetettségük minden évtized elteltével nőtt.

Norvég kutatók 440 ezer rákbeteg férfi és nő adatait elemezték ki, figyelembe véve a családi állapotukat. A vizsgálat az 1970-2007 közti időszakot vette alapul. Úgy tapasztalták, hogy ha egy férfi soha nem volt házas, kétszeres eséllyel - 18 helyett 35 százalékos valószínűséggel - vesztette életét a daganat miatt. A nők esetében ez az arány 17 helyett 22 százalék volt. Az elváltak és az özvegyek rizikója jóval alacsonyabbnak bizonyult.

Korábbi vizsgálatok már megállapították, hogy a házasok általában jobb egészségi állapotnak örvendenek, és tovább élnek, mint az egyedülállók. Ritkábban dohányoznak, kevesebb alkoholt fogyasztanak, és a mentális állapotuk is jobb. Az Oslói Egyetem kutatói szerint ez is közrejátszhat a kedvezőbb eredményekben. Ezen felül a házasok hamarabb felkeresik problémáikkal az orvosukat, baj esetén pedig számíthatnak a támogató társra, ami szintén sokat jelent.

Az egyedülálló férfiak halálozási aránya minden évtizedben 3,4 százalékkal nő a házasokéhoz képest. Ez valamennyire igaz az özvegyekre és az elváltakra is, ám messze nem annyira, mint az agglegényekre.

Dr. Safia Danovi, a brit Rákkutató Intézet munkatársa így kommentálta az eredményt: "A rákbetegség túlélése egy rendkívül összetett téma, és sok dologgal lehet ez az új felfedezés magyarázható. Mivel a legfontosabb tényező a korai felismerés, életbevágó, hogy bármi szokatlant tapasztalunk, családi állapottól függetlenül keressük fel orvosunkat."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!