Így ápolja bőrét a cukorbeteg

Íme néhány natúr tipp azokra a bőrproblémákra, amelyekkel a diabéteszes betegek nap mint nap szembesülnek.

Világszerte 422 millió cukorbeteget tartanak nyilván, csak Magyarországon a becslések szerint 800 ezer fő szenved ettől a betegségtől. A diabétesz egyik fő tünetegyüttese a bőr állapotában mutatkozik be, ráadásul a fekélyes, sebes szövődmények megelőzésében is kulcsfontosságú a megfelelő bőrápolás. A Dr. Organic összegyűjtött néhány natúr bőrápolási tippet, amelyek hasznosak lehetnek betegeknek és egészségeseknek egyaránt.

A bőrre is hatással van a cukorbetegség

A cukorbetegség nemcsak a szervezet belső szerveinek működésére van hatással, hanem befolyásolja a test külső jegyeit is. Ezért a cukorbetegeknek a vércukorszint-kontroll, a diéta, rendszeres mozgás mellett oda kell figyelniük a megfelelő bőrápolásra is, ugyanis ez a betegség növeli a bőrproblémák kialakulásának kockázatát.

Cukorbetegként kiemelten fontos a megfelelő bőrápolás!
Cukorbetegként kiemelten fontos a megfelelő bőrápolás!

Magas vércukorszint esetén szervezetében a normálisnál több vizelet képződik, emiatt folyadékot veszít. Ez a bőr kiszáradását okozza, és a kellemetlen viszketéstől a fájdalmas fertőzésekig terjedő tünetekhez vezethet. Ha a cukorbetegség már károsította az idegvégződéseket, vagy csökkentette a véráramlást a szervezetben, akkor tovább nő a bőrproblémák kialakulásának valószínűsége is. A cukorbetegek bőre általában rendkívül száraz és jellemző tünet az ebből adódó viszketés, ez súlyos esetben odáig fajulhat, hogy a bőr berepedezik és vérző sérülések keletkezhetnek rajta. A magasabb cukorszint kedvez a gombás és bakteriális fertőzések kialakulásának, ami tovább rontja a helyzetet.

Nagyon fontos a víz!

A diabéteszben szenvedőknél rendkívül fontos, hogy megfelelő mennyiségű tiszta vizet fogyasszanak egy nap (legalább 2 liter vizet), ami a bőr hidratáltságát is elősegíti. Nagyon fontos, hogy a vágásokat és karcolásokat azonnal kezelni kell, például aloe vera géllel lehet elősegíteni a kisebb sérülések gyógyulását. Általános szabály mindenkinek, aki száraz bőrrel él, hogy soha ne fürödjön forró vízben, ami tovább szárítja a bőrt. Érdemes valamilyen hidratáló tusfürdőt, majd hidratáló testápolót használni a napi tisztálkodáshoz.

Sürgősségi állapotok cukorbetegségben Nem egyszer fordult elő, hogy utcán eszméletlenül, kómás állapotban talált ember életét a gyors segítség mentette meg: a részegnek gondolt betegről kiderült, hogy cukorbeteg, és vércukorszintjének hirtelen változása okozta az életveszélyes állapotot .

Könnyen kiszárad a bőr

A meleg és a hideg időjárás is okozhat száraz, kirepedezett bőrt, s ez fertőzések talajául szolgálhat. Télen érdemes melegen öltözni, szeles időben előfordulhat, hogy gyakrabban kell arc- és kézkrémet használni. A natúrkozmetikai hatóanyagok közül a manuka méz az egyik legjobb hidratáló, regeneráló szer.

A cukorbetegeknél a legtöbb probléma a lábfejen és a talpon jelentkezik először: extrém szárazzá válnak a sarkak, gombásodnak a körmök és gombás fertőzés jelenik meg a bőrön is. A teafaolajjal készült antibakteriális, gombaölő hatású készítmények kiválóan használhatóak ilyen kockázat esetén.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.