Az inzulinrezisztencia a férfiakat is erősen érinti

Amikor szóba kerül az inzulinrezisztencia, akkor a legtöbb esetben a PCOS, vagyis a policisztás ovárium szindróma kapcsolódik a témához, ebből adódóan pedig az emberek úgy gondolják, hogy ez a betegség kizárólag a nőket érinti. Ez azonban nem igaz, hiszen a férfiak ugyanúgy szenvedhetnek ettől a betegségtől, még akkor is, ha nem is tudnak róla. A témában dr. Békési Gábor, a Budai Endokrin Központ endokrinológusa van a segítségünkre.

Az inzulinrezisztencia a férfiakat is érinti?

Az inzulinrezisztenciát (vagy rövidítve IR) gyakran a nőkhöz kötik. A tünetek, a zsíros, pattanásos bőr, vagy éppen a fokozott szőrnövekedés, a férfiak esetében nem számítanak kirívónak. Ezen tünetek ráadásul a PCOS-sel is kapcsolatban állnak, így ebben a kontextusban az erősebbik nem látszólag rögtön ki is esik a betegség lehetséges elszenvedőinek köréből.

A hajhullás és kopaszodás az IR tünetei, férfiaknál is, inzulinrezisztencia férfiak tünetek túlsúly magas vérnyomás cukorbetegség
A hajhullás éskopaszodásaz IR tünetei, férfiaknál is

Az IR nem csak a nőket érinti

A cukorbetegség előszobájaként is emlegetett kórnál a cukoranyagcsere nem tökéletes. A nem megfelelő étkezés, és a mozgásszegény életmód következtében a szervezetben folyamatosan magas lehet a vér cukorszintje. A glükóz (cukor) alapvetően nagyon fontos anyag, hiszen a sejtek belőle állítják elő a működésükhöz szükséges energiát. Ahhoz azonban, hogy a sejthártyán átjusson, a glükóznak egy hormonra, az inzulinra van szüksége. Ezt az anyagot a hasnyálmirigy speciális sejtjei termelik, és mennyisége a vér cukorszintjének megfelelően változik.

Életmódváltással kezelhető az inzulinrezisztencia Az inzulinrezisztencia ma már szinte népbetegségnek számít, mely az egész szervezet működésére hatással van, de akár 2-es típusú cukorbetegséggé is kinőheti magát. Hogyan segíti a gyógyulást a komplex kezelés? Kattintson! A folyamatosan magas cukorszint azonban tartós extra munkára készteti a hasnyálmirigyet , ami így egy idő után kimerül, és nem képes megfelelő mennyiségű inzulinnal ellátni a szöveteket. A vérben keringő extra cukormennyiség pedig komoly gondokat képes okozni, nemtől, vagy akár életkortól függetlenül.

Az inzulinrezisztencia tünetei

A férfiak esetében természetesen a tünetek bizonyos pontokban eltérhetnek a nőkétől, míg másokban megegyeznek azokkal. A hajhullás például ilyen, ami viszont a férfiak esetében egy ritka jelenség. De a spermaszámra gyakorolt hatás már kifejezetten csak az erősebb nemre jellemző.

  • Túlsúly
  • Magas vérnyomás
  • Alacsony spermaszám
  • Terméketlenség
  • Kopaszodás
  • Merevedési zavarok, impotencia
  • Csökkent szexuális vágy és teljesítmény
  • Hasi hízás, akár "sörhas"

A tünetek, bár sokszor nem is vesszük észre őket, komoly bajra hívják fel a figyelmet, hiszen az IR kezeletlen esetben nem csak cukorbetegséggé fajulhat, de akár a hirtelen szívhalál is a következménye lehet.

Az inzulinrezisztencia diagnózisa és kezelése

A tünetek észlelése után a szakember cukorterheléses laborvizsgálattal állapítja meg betegség meglétét (nem csak a vércukor értékeket, hanem az inzulinszintet is nézik ilyenkor). Ha a betegség valóban jelen van, úgy mindenképpen életmódváltással kezdődik a kezelés. Az egészséges táplálkozás, és a pulzuskontrollált mozgás mellett a szakember dönthet gyógyszerek alkalmazása mellett is.

A kezelés mikéntjétől függetlenül a rendszeres ellenőrzés fontos, gyógyszeres kezelés esetén pedig elengedhetetlen.

Forrás: Budai Endokrinközpont

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!