A cukorbetegség rettegett szövődménye

A diabéteszes fekély a cukorbetegség egyik rettegett szövődménye, mely elhanyagolt esetben az adott végtag amputálását is indokolttá teheti. A nem gyógyuló seb kezdetben alig látszik, később egyre nagyobb területet érint. Mi mindenre kell ilyenkor ügyelni?

A cukorbetegség okozta lábszárfekély minden 8. diabéteszes beteget érint, és a végtagamputációk vezető oka. Ezért olyan fontos, hogy mind az orvosok, mind a betegek különös odafigyeléssel kezeljék a problémát, mivel az állapot megfelelő terápia és prevenció nélkül könnyen súlyosbodhat, és úgy már lényegesen nehezebb orvosolni. Kialakulásának oka, hogy a tartósan magas vércukorszint károsítja az ereket, így a keringést is, ezért a szövetek és a bőr vérellátása zavart szenved, ezért a sejtek nem jutnak elegendő mennyiségű oxigénhez – foglalta össze dr. Pop Gábor sebész.

A fekély súlyosbodásához ezen kívül hozzájárul a cukorbetegségkor fennálló fokozott fertőzésveszély is, ezért a seb tisztán tartására nagy gondot kell fordítani. Eleinte a probléma alig észrevehető, hiszen először egészen apró foltok, sebek alakulnak ki, melyeket a beteg egyszerű sérülésnek vél, ám figyelemfelkeltő, hogy nem mutat tartós gyógyulási hajlamot, vissza-visszatér, valamint egyre növekszik. Leggyakrabban a talp elülső részén, a lábujjaknál jelentkezik, de kialakulhat a boka környékén is.

Mi mindenre kell ügyelni diabéteszes fekély esetén?

Normalizáljuk vércukorszintet

Az első lépés a vércukorszint normalizálása, hiszen e nélkül hiábavaló az összes többi terápiás kezelés, mert a magas glükózszint folyamatosan károsítja az ereket, a keringést. A kezelés történhet gyógyszerrel és inzulinos injekcióval is, természetesen diabetológus szakorvos által meghatározott dózisban, rendszeres ellenőrzések mellett.

Fertőzés megszüntetése

Fekély esetén fontos lépés a fertőzés megszüntetése, hiszen a sebben káros mikroorganizmusok telepedhetnek meg, melyek tovább rontják a beteg állapotát, és fokozzák a gyulladást. Ekkor antibiotikumos kezelés indokolt, amely megszünteti a fertőzést. Természetesen léteznek még olyan eljárások, amelyek antibakteriális hatásúak (pl. mézes sebkezelés), így ezeket érdemes lehet egymással kombinálni.

Intelligens kötszerek

Léteznek úgynevezett intelligens kötszerek a fekély terápiájában, melyek nagy előnye, hogy lényegesen nagyobb a nedvszívó képességük a hagyományos kötszereknél, így a kötéscserét is ritkábban kell végezni, ráadásul növelik a beteg komfortérzetét is. Segítik a seb sarjadzását, fertőtlenítenek, felfogják a váladékot, ezáltal elősegítik a gyógyulást, ráadásul a kellemetlen szagok ellen is hatásosnak bizonyulnak.

A diabéteszes fekély esetén nagyon fontos a láb megfelelő ápolása
Diabéteszes fekély esetén nagyon fontos a láb megfelelő ápolása

Alternatív terápiák

Kutatások szerint a mézes sebkezelés és a lökéshullám terápia igen hatásos módszer a fekély kezelésében. Mindkét eljárás elősegíti a sebgyógyulást, csökkenti a fertőzést, javítja a vérellátást, és beindítja az öngyógyító folyamatokat. Bár mindkét terápia kúraszerűen történik, már az első pár alkalom után lényeges javulás tapasztalható - mondja dr. Pop Gábor.

Megfelelő lábbeli viselése

Fekély esetén külön gondot kell fordítani a megfelelő lábbeli viselésére, mivel fontos odafigyelni arra, hogy a kóros nyomáspontokon ne alakuljanak ki sebek.

Erre a célra ma már speciális, terápiás cipők/talpbetétek kaphatóak. Viseljünk megfelelő méretű cipőt, hogy legyen elég hely a lábfejnek, lábujjaknak, és minden felvétel előtt győződjünk meg róla, hogy nincs-e apró kavics benne!

Diabéteszes fekély: miért jó a méz? A cukorbetegség okozta lábszárfekély komoly életminőség-romlást eredményezhet, mivel nagy fájdalommal és fertőzésveszéllyel jár. Súlyos esetekben tartós mozgásképtelenséghez vezethet, végül pedig a végtag amputációját is elkerülhetetlenné teheti. Részletek.

Seb tisztán tartása

Fontos, hogy a beteg nagy figyelmet fordítson a mindennapos lábápolásra. Ez magában foglalja a szakember utasítása szerint végzett kötéscserét és a sebkezelők használatát. A sebet testmeleg vízzel le kell mosni, hogy a fertőzések elkerülhetőek legyenek, valamint hogy az elhalt szöveteket eltávolítsuk vele. A fekély tisztításához sokszor az orvos speciális készítményeket ajánl, emellett lábmosás után érdemes hintőport használni a lábujjak közé.

Megfelelő láb- és körömápolás

A cukorbetegeknek fokozottan oda kell figyelniük a megfelelő láb-és körömápolásra, hogy csökkentsék a fertőzések kialakulásának rizikóját. A körmöket fontos rövidre vágni, ügyelve a szélekre is, nehogy felsértse a mellette lévő bőrt. Emellett a bőrkeményedéseket is el kell távolítani - amennyiben nem vagyunk biztosak a dolgunkban, érdemes pedikűröshöz fordulni!

Forrás: Cukorbetegközpont

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!