Miért ázik ki az ujjunk a vízben?

Vajon miért lesz ráncos az ujjunk, ha sokat ülünk a kádban? A korábbi elméletekkel szemben az ujjak ráncosodásának oka evolúciós folyamat lehet, méghozzá egy idegi reakció.

Mindenkinek mondták gyerekkorában, hogy most már jöjjön ki a vízből, mert ráncos a keze. Az ujjakon lévő bőr reakciója, ha víz éri, hogy beráncosodik. Erre a legelterjedtebb magyarázat, hogy azért, mert a bőr felázik. A bőr azonban nem ázik fel, hiszen akkor máshol is ráncosodna - de nem ráncosodik, csak az ujjakon.

Az ujjak ráncosodása idegi válasz arra, hogy víz alatt mindent nehezebb megfogni
Az ujjak ráncosodása idegi válasz arra, hogy víz alatt mindent nehezebb megfogni

Tudta-e? A papír vastagsága a milliméter töredéke, az okozott sebesülés pedig amilyen kicsi, annyira fájdalmas tud lenni. De miért fáj annyira, ha papírral megvágjuk az ujjunkat? Tudja meg írásunkból!

Korábban úgy gondolták, hogy az ujjak ráncosodásának hátterében az ozmózis nevű folyamat lejátszódása áll. Ennek lényege, hogy ha két oldat között egy áteresztő hártya - esetünkben a sejtmag - feszül, akkor az a kisebb vízmolekulákat beengedi a nagyobbakat nem. Vagyis a víz a bőr alatt lévő sejtek felé áramlik, amik megduzzadnak. Ez okozza a ráncosodást. Ezt az elméletet döntötték meg néhány évvel ezelőtt, főként annak fényében, hogy testünk többi részén nem ráncosodik a bőrünk.

Az evolúció lehet a ludas

Mint kiderült az ujjak ráncosodásának evolúciós oka lehet. A legújabb kutatásokkal azt bizonyították, hogy az ujjak ráncosodása egy idegi reakció, válasz arra a tényre, hogy víz alatt mindent nehezebb megfogni, mert síkos lesz a kezünk. A ráncosodásnak köszönhetően a tárgyakat könnyebb megfogni. A lábujjak ráncosodása pedig, a vizes környezetben való közlekedést könnyíti meg. Ez a folyamat a csimpánzoknál is megfigyelhető. A ráncosodást egyébként a vízre adott reakció következtében összehúzódó vérerek okozzák, amit a szimpatikus idegrendszer szabályoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.